Nagyon kell már az adóbevétel.
“A kormány a csúszó szabályozással kézben tudta tartani a járványt, így most eljött az idő, hogy az emberek normális, megszokott életét és a gazdaság válság előtti működését, amennyire lehet, helyreállítsuk”
– mondta a Magyar Hírlapnak adott interjújában Palkovics László.
Az innovációs és technológiai miniszter szerint tudományos tapasztalatok alapján dolgozták ki az úgynevezett
csúszó mód szabályozást.
“Ennek lényege egyszerűen fogalmazva a húzd meg, ereszd meg – ez azt jelenti, hogy három kritérium optimális viszonyát kell tudni meghatározni és folyamatosan szabályozni: az egyik a vírus terjedésének egészségügyi következményei, különösen a kórházi kezelésre szoruló betegek száma, a másik a gazdaság állapota, a harmadik a társadalmi, közösségi élet minősége”
– mondta Palkovics a járvány elleni védekezésről.
Arról, hogy mi változik a sokszor emlegetett május 3. utáni időponttól, Palkovics elmondta: az eddigi „húzd meg” szakasszal a vírus terjedését sikerült kordában tartani, de ezt a helyzetet a gazdaság lelassulása és a közösségi élet lefagyása miatt nem lehet sokáig tartani.
Ezért tervezik a jövő héttől az „ereszd meg” fázist, amikor fokozatosan, szigorú menetrend szerint enyhítenek a korlátozásokon, újraindítják az ország életét és a gazdaságot.
“A személyes kontaktusok számának növekedésével várhatóan nőni fog a fertőzöttek és a súlyos betegek száma, de az ő megfelelő ellátásukra már fel vagyunk készülve”
– állította a miniszter, aki szerint később szükség lehet újabb szigorításokra, akkor azokat készek meglépni.
Ez olyan, mint egy háborús helyzet, csak nem puskával lövünk az ellenségre, hanem matematikával, gyógyszerrel, védőeszközökkel meg olyan adminisztratív, széles körű korlátozó intézkedésekkel, amelyek azt eredményezik, hogy a vírus terjedése alacsony szinten marad
– mondta Palkovics a járványról.
A fokozatos újranyitásról a miniszter elmondta: megvannak az irányító, szabályozó, beavatkozó eszközeik, a szenzoraik, amelyekkel mérjük a vírus terjedését.
Nem könnyű feladat, hogy hasonló szinten tudjuk tartani a járványt, amit a teljes elfojtással elértünk, úgy kell finomhangolnunk a korlátozásokat, hogy a gazdaságnak és az embereknek ne legyen rossz, mégse terjedjen jobban a vírus – mondta.
“Talán bátor jóslat, de szerintem gyorsabban fog helyreállni az ipari termelés, mint sokan gondolják”
– tette hozzá.
Palkovics szerint ha túl leszünk ezen a válságon, és visszatekintünk, elképzelhető, hogy úgy ítéljük majd meg, gazdasági téren legalább annyi jót hozott, mint rosszat.
(Magyar Hírlap / Portfolio) | forrás
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.