A közszolgálati híradó mintha küldetésének tekintené, hogy leszámoljon, de legalábbis hiteltelenítse az ellenzéki médiát. A diktátor-törvény megszavazása óta, szinte minden, nem a kormány álláspontjával egyező hírt álhírnek állít be, mintha csak megakarná alapozni a törvényben lehetővé tett büntetést.
A baj csak az, hogy állandóan lyukra futnak, mert a független média a tényekből dolgozik, nem pedig az Orbán által kreált valóságot akarja tovább fényezni. Így járt nemrégen az M1 híradója, ami a Hírklikket próbálta besározni, mert az megírta, hogy a mezőszilasi idősek otthonában péntekről szombatra robbant a fertőzés: három új esetet is találtak, és azt is, hogy erről Müller Cecília elfelejtett beszélni. Persze ez nem illeszkedett a kormányzati kommunikációs vonalba, ami azt próbálja sulykolni, hogy Karácsony Gergely a felelős, és csak a fővároshoz tartozó idősotthonokban van fertőzés.
Gyorsan elő is kaptak egy felvétel, bizonyítandó, hogy Müller bizony beszélt a mezőszilasi otthonról is, csakhogy egy
ÖT NAPPAL AZ ESTET MEGELŐZŐ FELVÉTELT MUTATTAK BE!
Ebben pedig szó sem volt, nem is lehetett a járvány berobbanásáról az otthonban. Azt pedig, hogy Mezőszilason azóta sincs szűrés, tehát az idős embereknek muszáj rosszul lenniük ahhoz, hogy kiderülhessen róluk, elkapták-e a vírust vagy sem, egyszerűen elhalgatták.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.