Politika

A KDNP szerint az isztambuli egyezmény „romboló genderszemléletű”, úgyhogy már el is utasította a parlament

zsurpubi.hu

Miután Kövér László megadta az alaphangot, és közölte, hogy szánalommal tekint azokra, akiknek a személyi száma 2-vel kezdődik, a Fidesz-KDNP gyorsan elutasította a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak megelőzését és felszámolását célzó isztambuli egyezményt is.






 

A KDNP politikai nyilatkozatot terjesztett hétfőn az Országgyűlés elé az isztambuli egyezmény ratifikációjának és kötelező hatályának elutasításáról. És mivel a KDNP Magyarország történelmének legsikeresebb politikai konstrukciójának része, erről már kedden szavazott is a parlament.

A nyilatkozatot 115 igen és 35 nem szavazat, illetve három tartózkodás mellett utasították el. Ellenzéki képviselők feltartott táblákkal tiltakoztak a szavazás ellen, amiért az ülést vezető Latorcai János figyelmeztette is őket.

 

Az elutasítás részleteiről hétfőn Hollik István, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója is beszélt a Hír TV Magyarország élőben extra című műsorában, ahol közölte:

az egyezmény „a liberálisok és genderisták trójai falova”.

Akinek van ideje s türelme, meg is hallgathatja.

 

Az isztambuli egyezmény ratifikálása, elfogadása egyébként folyamatosan napirenden van az EP-ben is. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke többször beszélt róla, hogy beépítenék az európai jogba is, így minden ország köteles lenne elfogadni.

 

Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője a Zsúrpubinak korábban így nyilatkozott az egyezményről:

Bár vannak hibái ennek az egyezménynek, de mindent egybevetve pozitív üzenete van. Teremt egy keretet, amit nemzetállami szinten tartalommal lehet megtölteni. Magyarország a családon belüli erőszak témájában a sötét feudalizmus korában van. A jogszabályok rendben vannak, a jogalkalmazás azonban katasztrofális. Az isztambuli egyezmény a középpontba helyezi az edukáció kérdést, tehát azt, hogy bírók, jogászok, tanárok, ügyészek stb., felismerjék a zaklatást és tudják is kezelni. A gond az, hogy a legtöbb ember nem is tudja definiálni a zaklatást vagy a családon belüli erőszakot Nem titok, valóban vannak hibái az egyezménynek, de ezeket inkább korrigálni kell, nem elvetni emiatt a jó rendelkezéseket is.

 






A Kövér László-i intelmek után sok megértésre nem számíthattak a nők amúgy sem, de az is megszokott eljárás a Fideszen belül, hogy a nők elleni erőszak világnapjáról is férfiak beszélgetnek pl. a közmédiában.

 

Az ellenzéki képviselők éppen ezért a nők elleni támadás(ok) miatt sajtótájékoztatót tartottak a szavazás után:

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top