Politika

Nagy a baj: kitálalt Márki-Zay, hogy Orbánék hogyan teszik tönkre az önkormányzatokat a járványra hivatkozva

hirhugo.hu

A Partizán hétfői adásában három ellenzéki polgármester beszélt a járványhelyzetről: Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, Nemény András szombathelyi és Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester. 






 

Márki-Zay Péter azt mondta többek között, hogy “Július végéig tudunk fizetni, augusztusban már bért se.” Ezzel arra utalt, hogy annyi pénzt vett el a kormány az önkormányzatoktól a járvány elleni védekezésre hivatkozva, hogy képtelenség lesz kigazdálkodni a mostani szintű kiadásokat.

 

“Minden önkormányzatot igyekeznek ellehetetleníteni. Minket kényszerítenek népszerűtlen intézkedésekre, leépítésekre” – mondta többek között. Szerinte ennek politikai okai vannak Hozzátette, hogy sokkal kevésbé fájna Mészáros Lőrincnek, ha vagyonának 1-2 százalékát elvonnák egy speciális adó formájában, mint amennyire az önkormányzatoknak vagy a pártoknak fájnak ezek a lépések.

 

Márki-Zay később arról beszél, hogy igyekszik a város hitelt szerezni, hogy a tervezett kiadásokat fedezni tudják, de egyelőre nincs megállapodása erről.






 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top