Alig egy hete, a május eleji hosszú hétvége előtt rendelte el a humántárca vezetője, hogy ugyan szigorú megkötésekkel, de újraindítható az ellátórendszer.
A hétvégén ismét újragondolta a humán miniszter, hogy mely ellátásokhoz kérjenek a szolgáltatók koronavírus-gyanús betegtől PCR-tesztet. (Ez az az vizsgálat, amely kimutatja a vírust a szervezetben.) A legújabb eljárásrendben jelentősen csökkent azon ellátások száma, ahol erre szükség lehet. Így egyebek mellett kikerült a korábbi listából az ultrahang, a vesedialízis, és a fülészeteken is csak a légcsőmetszés, endoszkópos műtétekhez kérhetnek ilyet a betegtől.
Alig egy hete, a május eleji hosszú hétvége előtt rendelte el Kásler Miklós, a humántárca vezetője, hogy ugyan szigorú megkötésekkel, de újraindítható az ellátórendszer. A nem sürgős beavatkozásokat azonban csak úgy lehet elvégezni, ha előtte letesztelték a pácienst, nem koronavírusos-e. Ez a szabály az állami és a magánszolgáltatásokra is vonatkozott. Csakhogy a szervezési problémákon túl eleinte az sem volt tisztázott, ki viseli ennek a költségeit. Néhány napon belül ezt ugyan az állam magára vállalta a közfinanszírozott ellátásoknál, csakhogy mostanra az is kiderült, hogy vélhetően finanszírozhatatlan a miniszteri utasításban a szolgáltatóktól elvárt vizsgálatok mennyisége.
A fogászokat a legújabb eljárásrenddel sikerült ismét összezavarni. Az új lista részeként a magas kockázatú ellátások körébe sorolták az aerosol képződéssel járó beavatkozásokat. Így formailag kérni kellene a negatív PCR-tesztet a fogtömésekhez is, csakhogy az eljárásrend megfogalmazásából az derül ki, hogy a diagnosztikai vizsgálatot csak a fertőzés gyanús betegeknél kell elvégezni. Miután azonban minden beteget gyanús esetként kell kezelni, előírták, „ hogy az ugyanazokat az egyéni védőeszközöket, beleértve az FFP2 légzésvédő eszközt viseljék, mint amelyeket az igazolt COVID-19 fertőzött betegek ellátásában előírtak.” A miniszter szombati levele arra is figyelmeztet, hogy a tervezhető beavatkozásokat a fertőzés-gyanús esetekben el kell halasztani, azt csak negatív teszt eredménye mellett lehet elvégezni.
A Népszavának Dúl Zoltán fogorvos azt mondta: ezzel betegenként 8-10 ezer forintos többletkiadásra kényszerítik az alapellátásban dolgozókat. Betegenként ennyibe kerül az előírt védőfelszerelés. Miközben állami feladat lenne járvány idején gondoskodni az egészségügyi dolgozók védelméről. Az alapellátók viszont arra panaszkodnak, hogy továbbra sem jut el hozzájuk az állam által biztosított védőruha, egy orvos például gyermekmaszkokat talált a neki szánt csomagban. (nepszava.hu)
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.