A független IDEA Intézet a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseiről végzett közvélemény-kutatást. A felmérés a Fidesz számára letaglózó eredményeket hozott:
A VÁLASZTÓK TÖBBSÉGE, 55 SZÁZALÉKUK EGYESRE VAGY KETTESRE, 17 SZÁZALÉKUK HÁRMASRA, 11 JÓRA ÉS CSAK 13 SZÁZALÉKUK OSZTÁLYOZTA JELESRE A KORMÁNY TELJESÍTMÉNYÉT.
A megkérdezettek 70 (!) százaléka mondta azt, hogy a kormány inkább nem (20%) vagy egyáltalán nem (50%) védte meg a munkavállalókat (mindössze csak 21 százalékuk bízik az intézkedések sikerében). Ami különösen aggasztó eredmény lehet Orbán Viktornak, hogy még a sajátjainak is csak az 55 százaléka szerint nyújtanak elég védelmet a kormány intézkedései, egyharmaduk, 32 százalékuk konkrétan pesszimista azokat illetően.
A nyugdíjtámogatások tekintetében talán még ennél is letaglózóbbak az eredmények: még a fideszes szavazók 41 százaléka szerint is már idén esedékes lett volna a támogatás (a kormány csak jövő évtől kezdi visszaépíteni a 13. havi – valójában csak 53. heti – nyugdíjat).
ÉRDEKESSÉG, HOGY A NYUGDÍJAK ÜGYÉBEN RÁADÁSUL KÉT TŰZ KÖZÉ KERÜLT ORBÁN, A FIDESZESEK 23 SZÁZALÉKA UGYANIS AZT MONDTA, EGYÁLTALÁN NEM TARTJA INDOKOLTNAK A TÁMOGATÁST.
Az osztályozások ügyében már inkább pártvonalak mentén oszlanak meg a vélemények: a Fidesz-KDNP szavazók 41 százaléka a fentiekkel együtt is jelesre értékelte a kormány teljesítményét. Aggodalomra adhat okot viszont Orbánéknak, hogy 16 százalékuk egyest vagy kettest, 17 százalékuk pedig hármast adott nekik. Az ellenzékiek még ennél is sokkal keményebbek voltak a munkájukat illetően:
KÖZEL A FELÜK, 45 SZÁZALÉKUK ADOTT EGYEST A KORMÁNYNAK, TOVÁBBI 36 SZÁZALÉKUK KETTEST, TEHÁT BŐ 80 SZÁZALÉKUK ÉRTÉKELTE ROSSZRA A TELJESÍTMÉNYÜKET.
Az eredményekből nagyon úgy látszik, ha nem akarja Orbán csúnyán elveszíteni a maradék népszerűségét, alaposan újra kell gondolnia, hogy vajon ostoba propagandával és a szokásos Soros- és Brüsszel-ellenes uszítással ezúttal is megúszhatja-e a sikeres kormányzást. Egyelőre inkább tűnik úgy, hogy a választók büntetni fogják a válságkezelés elmaradásáért, ami nem sok jót ígér neki a 2022-es választásra nézve.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.