Nem tűrik, hogy elnémítsák őket.
A mozgássérült férfit azért vitte el a rendőrség szerda hajnalban, mert egy zárt Facebook-csoportban megosztotta Hadházy Ákos egyik posztját, és melléírta:
Gyulán is kiürítettek 1170 ágyat.
A rendőrség szerint ezzel a mondattal „a veszélyhelyzetben veszélyeztette a védekezés hatékonyságát.”
Pedig egyébként az állítás igaz: Kásler Miklós emberminiszter a Békés Megyei Központi Kórház gyulai egységének legnagyobb részét még április közepén járványkórházzá minősítette, azóta csaknem 1200 ágyat várta – üresen – a vírusos betegeket.
A 444.hu tudósítása szerint péntek délután 60 tüntető vonult a gyulai Petőfi-szobortól a helyi rendőrkapitánysághoz.
A tüntetésen Szél Bernadett, Hadházy Ákos, Fekete-Győr András és Márki-Zay Péter is részt vett.
Hadházy és Szél be is mentek a rendőrségre, de csak két embert találtak bent, noha előre értesítették a rendőrkapitányt, hogy beszélni akarnak vele.
„Nem merik vállalni, nem merik az arcukat adni ehhez a gyalázathoz” – mondta Hadházy, miután kijött az épületből.
Csóka-Szűcs János azt mondta: az ügyészség arról értesítette, hogy felmentik,
vagyis nem volt alapja az ügynek.
orábban lefoglalták a férfi telefonját és a számítógépét, és bár az ügyészség szerint nem történt bűncselekmény, de a laptopját és mobilját még nem kapta vissza.
A mozgássérült férfit négy órán tartották benn a rendőrségen, és nem is segítettek neki a rendőrök, hogy hazajusson.
„A feleségemnek nincs jogosítványa, az autó egyedül nem tud bejönni értem, úgyhogy szép lassan, a kerítések mellett meg-meg állva hazasétáltam”
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.