Politika

Hivatalos: Megvan, hogy mikor lesz vége a járványnak Magyarországon

(Fotó: MTI/Kovács Attila)

A Dél-pesti kórház osztályvezetője mondta el.






Hiába fertőződött meg valaki a koronavírussal, nem biztos, hogy ezután védetté válik a betegséggel szemben – többek között erről beszélt egy konferencián Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Infektológiai Osztályának vezetője.

 

Szlávik a Magyar Nemzet cikke szerint azt mondta, hogy a betegség után csak azoknak a szervezetében marad nagy mennyiségű védő antitest, akik súlyos tüneteket produkáltak.

 

Az időjárási viszonyoknak nincs nagy szerepe a koronavírus terjedésében, mondta a virológus, aki arra számít: ezen a nyáron még jelen lehet a fertőzés. Akár úgy is, hogy nagy járvány már nem alakul ki belőle.

 

A hazai előrejelzésekről azt mondta, hogy a becslések szerint

június elejére lecseng Magyarországon a járvány.

 






Azt is mondta, van esélye annak, hogy jön a járvány második hulláma, hiszen eddig kevesen estek át a fertőzésen, védőoltás pedig még nincs.

Szeretném azt hinni, hogy hasonlóképpen a hepatitisz-B okozta májgyulladáshoz, a koronavírus esetében is, aki átesik a fertőzésen, az hosszú évekig nem kapja el újra

– mondta Szlávik János. Korábban azt jósolta: szeptemberre elkészülhet a koronavírus elleni vakcina.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top