A köztévének ezt több “szakértő” is alátámasztotta.
Soros György az elmúlt években jelentős anyagi támogatást nyújtott az amerikai igazságszolgáltatás egyes szereplőinek. A magyar származású milliárdos nem titkolt célja, hogy átszabja az igazságügyi rendszert. Hazánkban pár éve a bíróknak tartott érzékenyítő tréningekről érkező hírek kavartak nagy port. Kiszelly Zoltán politológus a hirado.hu-nak a börtönbiznisz és a gyöngyöspatai ügy kapcsán „perlési politizálásról” beszélt, amellyel át akarják alakítani a társadalmat olyan erők, amelyek valós felhatalmazás nélkül működnek – írta a hirado.hu.
Az adóforintokból működő mérvadó kormányzati szócső arra hívta fel a figyelmet, hogy Soros György Marikában durván pénzeli a demokrata ügyészeket, aminek az a következménye, hogy “erőtlen az igazságszolgáltatás”. Na, de nem csak a tengerentúlra igaz ám ez! Soros Magyarországon is kiképzi a bírákat. A Magyar Idők számolt be először arról, hogy 2016-ban több mint száz igazságügyi dolgozó járt a Soros Györgyhöz köthető Magyar Helsinki Bizottság képzésein.
Az Európai Bizottság által korábban milliókkal támogatott magyarországi képzések célja a „szemléletformálás”, középpontjukban pedig a társadalom peremén élő csoportok vagy az illegális bevándorlók állnak, akikkel szemben toleranciára és előítélet-mentességre nevelik a tréningek résztvevőit – mondta korábban a hirado.hu-nak ifjabb Lomnici Zoltán. Az a Lomnici, aki szerint a forint is Soros miatt gyengül. Aki az M1-en többnyire úgy szokott szakérteni, hogy a propagandagépezet lakájai a szájábaszakértik a szavakat. Ja, meg az a Lomnici, aki kampányrendezvényen megszakértett már olyat is, hogy fertőző rákot hoznak a migránsok. Egyik legnagyobb szakértelme pedig az volt, mikor elmondta, miért nem jó az Európai Ügyészség.
De nem is ő az egyetlen, aki eme magasröptő tényfeltárásban részt vett. A kormány egyik leghűségesebb apródja, Kiszelly Zoltán szintén hangsúlyozta a bírák érzékenyítési politikájának fontosságát. A gyöngyöspatai ügy kapcsán is felidézte, hogy az is a már ismert Soros-szervezetekhez köthető perlési politikai része.
Tehát, ha eddig nem lett volna elég egyértelmű: nem azért erőtlen az Orbán-kormány által totálisab bekebelezett hatalmi ág, mert az Orbán-kormány által totálisan be van kebelezve, hanem mert Soros.
Van még kérdés?
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.