A díjemeléseket nem halasztották el a pénzintézetek.
Több banknál a havi számladíja nem emelkedik azoknak, akik részben vagy egészben a járvány miatt elvesztették munkájukat.
A díjemeléseket viszont nem halasztották el a pénzintézetek
– írja az énpénzem.hu.
Az Unicredit például május 1-jétől számla- és kártyadíjait is emelte. Sok számlacsomagnál azonban a bank a havi drágítást nem érvényesíti. A veszélyhelyzet megszűnését követő hónaptól a havi zárlati díj automatikusan, további értesítés nélkül emelkedik.
A Raiffeisen április 1-jétől, az Erste az Unicredithez hasonlóan szintén május 1-jétől és szintén drágított.
A Budapest Bank április 30-ától úgymond „pontosította” díjait. Így fogalmazták meg a változást, ami tulajdonképpen egyértelműen drágítás.
A többi bank sem maradt tétlen. Többen azonban nem most, hanem még a járvány okozta válság előtt léptek. A K&H és a CIB már márciusra emelt díjain, és az OTP is március elsejétől drágított.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.