Gulyás Gergelyt szokásos csütörtöki kormányinfóján a kedd éjjel benyújtott törvényjavaslatról is megkérdezték. Ismeretes, ez az a javaslat, ami a felhatalmazási törvény és a veszélyhelyzet megszüntetésének címszavával lehetővé tenné a járványügyi készültség bevezetését. Ez utóbbi szerint a kormánynak jogában állna, hogy Müller Cecília, az országos tiszti főorvos javaslatára – miniszteri előterjesztés után – a parlament felhatalmazása nélkül egészségügyi válsághelyzetet rendeljen el.
Gulyás a javaslatot azzal indokolta, hogy a védekezés jelenlegi állása alapján indokolt, hogy megszüntessék a veszélyhelyzetet, viszont fenntartsanak egyfajta “járványügyi készültséget”. “Akkor tudjuk sikeresen akadályozni a vírus terjedését, ha nemzeti összefogás van” – mondta Gulyás, megköszönve a magyarok eddigi fegyelmezettségét, kritizálva viszont az ellenzéket, amiért “bírálják a kormány intézkedéseit és legújabb terveit”.
Gulyás azzal kerülte meg az új javaslatról szóló aggályokat, hogy azt mondta,
“AZ ÚJ JOGSZABÁLY-MÓDOSÍTÁSOK NYOMÁN A KORMÁNYNAK RENDKÍVÜL SZERÉNY JOGKÖREI MARADNÁNAK, DE EZEK INDOKOLTAK EGY JÁRVÁNYÜGYI KÉSZÜLTSÉG IDEJÉN”.
Hogy vajon tényleg annyira szerények-e ezek a jogkörök, mint ahogy Gulyás állítja, azt megkérdőjelezi, hogy három jogvédő szervezet, a Társaság a Szabadságjogokért, a Magyar Helsinki Bizottság és az Amnesty International is aggodalmát fejezte ki a tervezettel kapcsolatban. Az egészségügyi válsághelyzet intézményéről pl. azt írták, hogy az lényegében “létrehozná a különleges jogrend kistestvérét, amelyben a kormány eredetileg legfeljebb hat hónapig, de valójában korlátlanul meghosszabbítható időszakban rendeleti úton korlátozhatna lényeges alapjogokat, így például a mozgásszabadságot vagy a gyülekezési jogot”. Hozzátették: ennek az alkotmányban nem szabályozott, félkülönleges jogrendnek mind a bevezetése, mind a vége gyakorlatilag a kormány belátásától függne, ami
A SOKAT BÍRÁLT FELHATALMAZÁSI TÖRVÉNYHEZ HASONLÓAN LEHETŐSÉGET ADHAT A KORMÁNYNAK ARRA, HOGY VISSZAÉLJEN A KÜLÖNLEGES JOGOSÍTVÁNYAIVAL.
A három szervezet úgy fogalmazott: “ha a törvényjavaslatokat ebben a formában fogadják el, az a kormány újabb határozatlan ideig tartó rendeleti kormányzását teszi lehetővé, és ezúttal már a minimális alkotmányos garanciák sem érvényesülhetnek”.
Mint ismert, a benyújtott tervezet szerint a kormány akkor rendelhetne el válsághelyzetet, ha “nemzetközi horderejű közegészségügyi-járványügyi szükséghelyzet, vagy az emberek életét, testi épségét vagy az egészségügyi ellátást veszélyeztető körülmény következne be”. A javaslat értelmében az országos tiszti főorvos akkor kezdeményezhetné a kormányrendelet visszavonását, ha a feltételek már nem állnak fent, amit a kormány köteles lenne megtenni. Az egészségügyi válsághelyzetet elrendelő kormányrendelet legfeljebb hat hónapig maradhatna hatályban, kivéve, ha a kormány annak hatályát meghosszabbítja.
A válsághelyzetben kormányrendelettel korlátozható vagy megtiltható lenne a többi között minden olyan intézmény és létesítmény működése, illetve rendezvény és tevékenység, amely járvány terjedését elősegítheti, az üzletek működése, nyitvatartása, egyes termékek árusítása, fogyasztása, a személyforgalom, az áruszállítás, az emberek személyes érintkezése, az intézménylátogatás, az egyes területek elhagyása, vagy az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele.
GULYÁS EZEKRŐL A JOGOSÍTVÁNYOKRÓL MONDJA AZT, HOGY „SZERÉNYEK”.
Nem tudjuk, ki hogy van vele, de nekünk ezek még a legnagyobb jóhiszeműséggel sem tűnnek szerénynek, még akkor sem, ha a szövegben kikötik, hogy a korlátozásokat a törvény szerint csak “a szükséges mértékben és arányosan” gyakorolhatná a kormány, kijárási korlátozást pl. nem vezethetnének be.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.