Szél Bernadett Facebook-oldalán arról ír, hogy a kormány kedd éjfélkor benyújtott, 247 oldalas salátatörvényében szerinte
EGY A RABSZOLGATÖRVÉNY ELSŐ VÁLTOZATÁNÁL IS BRUTÁLISABB “RABSZOLGATÖRVÉNY 2.0-T” REJTETT EL.
Mint írta, a “veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről” szóló törvény átolvasása közben szemet szúrt neki egy a két éves munkaidőkeretre vonatkozó rész. A törvénytervezet szerint “A foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter engedélyezheti, hogy a munkáltató új munkahelyteremtő beruházás esetén munkaidőkeretet vagy elszámolási időszakot – az Mt. vonatkozó rendelkezéseiben foglaltakra figyelemmel – legfeljebb huszonnégy hónap alapulvételével alkalmazzon, amennyiben a beruházás megvalósítása nemzetgazdasági érdek.”
Szél szerint a kormány a szokásos gumifogalomra, a “nemzetgazdasági érdekre” hivatkozva akarja elérni, hogy Palkovics László egy személyben dönthessen arról, hogy egy munkáltató egyoldalúan alkalmazzon 24 havi munkaidőkeretet.
EZ SZERINTE KIMERÍTI A KIZSÁKMÁNYOLÁS MINŐSÍTETT ESETÉT.
Szél ezt azzal indokolta, hogy a törvény – amennyiben a keret lejárta előtt történik a felmondás – lehetőséget teremtene több hetes, megállás nélküli munkavégzésre, ki nem fizetett túlórákra, és le nem dolgozott órákra vonatkozó visszafizetési kötelezettségre. “A kormány korábban a járványra hivatkozva rendelettel módosította a Munka törvénykönyvét: lehetővé tette, hogy akár 24 havi munkaidőkeretet rendeljenek el a munkáltatók — egyoldalúan! Ezt neveztem rabszolgatörvény 2.0-nak. Most kiderült: ez is velünk marad, és nem is akárhogy” – fogalmazott a képviselő.
Hozzátette: ő úgy látja, hogy a kormány úgy akar véget vetni a veszélyhelyzetnek, hogy valójában nem is vet neki véget, és úgy veszítenék hatályukat a veszélyhelyzetre hivatkozva hozott rendeletek, hogy életben tartaná őket törvények formájában.
“MINISZTERELNÖK ÚR, SZERETNÉM EMLÉKEZTETNI, ERRE NEM KAPTAK FELHATALMAZÁST SENKITŐL SEM. EZT BÜNTETLENÜL NEM TEHETI MEG A NÉPPEL SENKI SEM”
– zárta a posztot Szél.
Figyelem! A kormány a friss, 247 oldalas salátatörvényben rejtette el a rabszolgatörvény első változatánál is…
Közzétette: Szél Bernadett – 2020. május 27., szerda
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.