Két lépésben, júniustól és januártól megduplázódik a kistelepüléseken szolgáló lelkészek, papok, rabbik kiegészítő jövedelempótléka – közölte Balog Zoltán társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos pénteken.
Az eddig 2,6 milliárd forintos támogatás június 1-jétől 60 százalékkal, 2021. január 1-jétől újabb 40 százalékkal emelkedik – hívja fel a figyelmet a hvg.hu.
A támogatásra idén plusz 1,6 milliárd forintot, a jövő évtől összesen 5,2 milliárd forintot fordít a kormány.
Balog Zoltán kiemelte:
a közösségek alapvetően önfenntartók, a hívek adják lelkészeik fizetését, de van, ahol ez már kevés,
ezért döntött a kormány még 2001-ben a kistelepülésen szolgáló lelkészek, papok, rabbik jövedelmének kiegészítéséről. A támogatás elsősorban a vidéket érinti, és a tervek szerint – az egyházi vezetőkkel egyeztetve – úgy módosítják a feltételrendszert, hogy az új egyházközösséget szervező lelkipásztorokat is lehessen támogatni.
Gulyás Gergely azzal érvelt a döntés mellett, hogy a koronavírus-járvány az egyházközségek működésében is nehézséget okozott, és a legnehezebb helyzetben a kisebb egyházközségek voltak.
A kormány sokat tett azért, hogy minden érintett gazdasági csoportot, vállalkozást segítsen, és támogatta a munkájukat elvesztőket is, emellett azonban a „lelki dimenzió is fontos”
– mondta Gulyás.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára azt mondta, hogy
a vidéki lelkészek támogatását követően, várhatóan a jövő héten dönt a kormány a külhonban szolgálatot teljesítő papok, lelkészek jövedelempótlékának emeléséről.
Ezzel nagyságrendileg 2800 határon túli lelkész jövedelempótléka emelkedik, ebben az évben 60 százalékkal, jövőre újabb 40 százalékkal.
A Fidesznek be kell biztosítania, hogy a szócsövei, vagyis a papok hirdessék az igét, hiszen a határon túl is aktivizálni kell a szavazókat általuk. A nővéreknek marad a taps.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.