Drasztikus bosszúra készül a Karmelita kolostor lakója.
Az önkormányzatok fideszes kivéreztetése ellen tiltakozott a DK Budapest minden kerületében csütörtökön.
Trippon Norbert újpesti DK-s képviselő sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: tavaly október óta tisztán láthatjuk, hogy az Orbán-rezsim minden létező eszközzel próbál
bosszút állni
az önkormányzatokon a Fidesz fővárosi bukása miatt.
Orbánék a sorsukra hagyták a kerületeket és a településeket, és nem hogy támogatást nem adtak a járvány elleni védekezéshez, de pluszfeladatokat róttak rájuk, miközben a bevételi források elvonásával és a szolidaritási adó durva emelésével próbálják ellehetetleníteni az önkormányzatokat.
“A Demokratikus Koalíció tiltakozik az ellen, hogy a kormány gyengeségből és gyávaságból több tízmilliárd forintot akar elvenni Budapesttől.
A DK politikusai, képviselői és aktivistái a fővárosi polgármesteri hivatalok előtt hívták fel a figyelmet arra, hogy a kormány tízmilliárdokat von el a kerületektől, a rendelőintézetektől, az óvodáktól, bölcsődéktől, vállalkozásoktól, végső soron Budapest lakóitól.
Mi, európai magyarok megvédjük a kerületeinket, Budapestet és a főváros lakóit a kormánytól, amelyik egyre több és több bőrt akar lehúzni az önkormányzatokról.
Nem fogjuk szó nélkül elnézni, hogy újabb indokokkal lopják el a magyar emberektől a közpénzmilliárdokat!”
– üzente a legnagyobb ellenzéki párt.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.