Tóth Bertalan nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Az 2020-as év a tisztújításokról szól az ellenzéki pártoknál: a DK, a Jobbik és a Momentum már átesett rajta, de hátra van még az MSZP és az LMP.
A két utóbbi kispárt nincs könnyű helyzetben: az MSZP minden idők legrosszabb eredményét, 6 százalékot ért el a tavaly őszi EP-választásokon, ezzel egyetlen képviselőt küldhettek az Európai Parlamentbe, míg az LMP 2 százalékos eredménnyel egyenesen kiesett az európai törvényhozásból.
Ha az MSZP küldöttei elfogadják az új alapszabályt, akkor a pártban LMP-s mintára bevezetik a társelnöki rendszert – bár ez aligha segít majd a hosszú ideje agonizáló szocialistákon.
Az Azonnali.hu több szocialista politikussal is beszélt, akiktől megtudták: az MSZP alapszabály-módosításról szóló szavazása nemrég kezdődött meg online, és csak június vége felé fog lezárulni.
Ha ez lezárult, akkor augusztusban futhatnak neki a tisztújításnak.
A mostani vezető, Tóth Bertalan mindenképpen szeretne újrázni, ám szinte biztosan elindul majd ellene Mesterházy Attila, aki egyszer már volt az MSZP elnöke, és akkor nem 6 százalékon, hanem 20-25 százalékon állt a párt.
Az Azonnalinak nyilatkozó MSZP-s források szerint bár jelenleg nagyobb az esélye, hogy Tóth Bertalan marad a (társ)elnök, de nem lefutott a kérdés, mivel „Mesterházy Attilát soha nem lehet leírni” – fogalmaztak.
(azonnali.hu) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.