A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Mészáros Lőrinc-féle keményítzőgyár, a Viresol Kft. telephelyén bekövetkezett eseményekkel kapcsolatosan is több alkalommal intézkedett – közölte a Népszava megkeresésére a hatóság. Legutóbb április 9-én kötelezték a társaságot a környezet, a felszíni vizek károsodását megelőző intézkedésekre.
Ezzel a hatóság először ismerte el közvetlenül, hogy Mészáros Lőrinc visontai keményítőgyárát környezetszennyezés miatt
vétkesnek találták.
A Mátrai Erőmű területén dolgozók és a környék lakói több alkalommal orrfacsaró bűzre lettek figyelmesek. Mint kiderült, a rothadó anyagot a Mátrai Erőmű a környező patakokba engedte. Ezért az – akkor szintén Mészáros-érdekeltségnek számító, ám idén állami tulajdonba került – erőművet többször megbüntették. A hatóság a hírek szerint azonban azt állapította meg, hogy a szerves anyag az erőmű területén működő keményítőgyárból került a víztározóba, ezt a határozatát az katasztrófavédelem a Viresol fellebbezése miatt máig sem hozta nyilvánosságra.
A tájékoztatásukból egyébként nem derül ki, hog Viresol elhárította-e a bajt.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.