Döbbenetes hazugsággal kommentálta Varga Judit az Európai Bíróság mai döntését. Ismeretes, a Bíróság ítélete szerint a magyar kormány által 2017-ben elfogadott civiltörvény sérti az uniós jogot, ezért vissza kell vonni. Nem tudjuk, Vargának mi járhatott a fejében, mert ezt a döntést volt ma képes úgy kommentálni az MTI-nek, hogy
A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE SZERINTE MEGERŐSÍTETTE A TÖRVÉNY JOGSZERŰSÉGÉT.
Ez már csak azért is furcsa, mert az ítélet a jogszabályt “hátrányosan megkülönböztetőnek” és “indokolatlanul korlátozónak” minősítette. Varga azt mondta, a kormány azért nem ért egyet a bíróság álláspontjával, mert szerintük a magyar szabályozásban előírt nyilvántartásba vételi és közzétételi kötelezettségek nem nehezítették meg a támogatott szervezetek finanszírozását vagy működését. A kormánynak azt a narratíváját próbálta hangsúlyozni, ami szerint a társadalom részéről “jogos elvárás, hogy a civil szervezetek finanszírozásuk forrására is kiterjedően átláthatóan működjenek”.
Varga azért hazudik, mert a törvényjavaslatnak nyilván nem az átláthatóság növelése volt a célja, hanem az egyes szervezetek megbélyegzése. Ezt bizonyítja, hogy a törvény arra kötelezte őket, hogy bizonyos mennyiségű külföldi támogatás esetén megbélyegzően minden kiadványukon és a honlapjukon feltüntessék, hogy „külföldről támogatott szervezetnek” minősülnek.
Hogy ennek mi köze lett volna az átláthatósághoz, arról Varga természetesen nem beszélt.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.