A problémák kezelése már lehetetlen – áll a hídmérnöki tájékoztatóban.
“A híd állapota valamennyi szerkezeti elemére kiterjedően folyamatosan romlik, a tapasztalt súlyos problémák kezelése már lehetetlen” – olvasható többek között a Lánchíd állapotáról szóló hivatalos mérnöki hídszemle megállapításai között.
A Világgazdaság idézi az Msc–Főmterv által készített áprilisi felmérés megállapításait. Eszerint “csak remélni lehet, hogy a komplex hídfelújítás megkezdéséig rendelkezésre álló időszakban nem következik be nem várt esemény a hídszerkezetben” – áll az elemzésben.
A jegyzőkönyvben azt is megjegyzik – írja a lap a birtokába került dokumentumok alapján –, hogy nehéz bármilyen prognózist adni arra nézve, mikortól várható a romlási folyamat egy intenzívebb, balesetveszélyesebb szakaszba fordulása. Elmondható ugyan, hogy az öttonnásnál nagyobb teherautók kitiltása a hídról segíti a Lánchíd állagromlásának lassulását, ám a vasbeton szerkezetnél számítani lehet arra, hogy kisebb betondarabok lehullhatnak a szerkezetről.
A dokumentum alapján a legnagyobb kockázat a déli oldalon áll fenn: a járdalemez gyorsuló tönkremenetele beszakadáshoz vezethet, ami szükségessé teheti a hídi járdák lezárását.
A járdalemez bárhol és bármikor átlyukadhat,
ennek pontos helye és ideje nem jelezhető előre – áll a tanulmányban.
A kormány és a főváros között hetek óta szócsata zajlik a Lánchíd felújítása kapcsán. A kormány 6,5 milliárd forinttal járulna hozzá a híd felújításához, míg a főváros 17,3 milliárdot tud fordítani erre. Ez a pénz azonban nem elegendő, és a főváros hiába kért a kormánytól további támogatást, a kormány elzárkózott a segítségnyújtástól.
A főváros tavaly májusban 23,7 milliárd forintban határozta meg a Lánchíd, a vári Alagút és a pesti villamos-közúti aluljáró felújításának költségkeretét.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.