Éhező gyermekek, akik nem tehetnek arról, hogy szegény családba születtek

A világjárvány emberi, gazdasági hatásai ma még felmérhetetlenek. Egyben biztosak vagyunk, – vagy inkább hisszük- , a járvány után talán jobb emberek leszünk mindannyian. Sajnos a szegények napjainkban az éhezéstől jobban félnek, mint a járványtól. Ezen próbálunk a magunk szerény eszközeivel egy picinykét segíteni. A járvány hatására még több család egzisztenciája került veszélybe, a drágulások miatt sok kisnyugdíjasnak, alacsony jövedelmű családnak van veszélyben a megélhetése.

A Morzsaparti csapat, együttműködve az önkormányzat családsegítő szolgálatával, a veszélyhelyzet alatt is segített a “védenceinek”. Az elmúlt hetekben is heti három alkalommal vittünk levest, péksüteményt, kenyeret, közel 60 debreceninek.
A korlátozások enyhítésével egy időben, májusban újra várhattuk a nehéz sorsú embertársainkat.

Június utolsó előtti szombatján ismét vendégségbe hívtuk mindazokat a felebarátainkat, akiknek nem jutott hely az élet napos oldalán.
Kértük, hogy az ételre várók maszkot hozzanak magukkal. Ügyeltünk arra, hogy a sorban állók között legalább másfél méter távolság legyen.

Az esőisten kegyeibe fogadta a debreceni nincsteleneket. Az eső lába ugyan végig a levegőben lógott, de szerencsénkre pár csepp kivételével megkímélt bennünket.

Májusban is nagyon sokan voltak a Morzsapartin, de most még annál is többen vártak az ételre. A “hivatalos” kezdés előtt egy órával már legalább százan álltak a Petőfi tér fái között, és várták, hogy a gazdag választékból válogassanak, megtöltsék dobozaikat, szatyraikat. Az “parti” végére – becslésünk szerint – közel 300 főt vendégeltünk meg. A választékban többféle főétel, levesek, péksütemény, tartós élelmiszer, narancs, alma, krumpli, friss kenyér szerepelt. A gyerekeket külön finomsággal vártuk. Különösen nagy sikere volt a Túró- Rudinak, és az édes sütinek. De fogyott a sós sütemény is.

Rengeteg új arcot láttunk, úgy látszik az elmúlt hónapok történései újabb emberek egzisztenciáját roppantotta meg. Sokan mondták, most voltak először, hálásak, mert így a családnak hétvégén nem kell nélkülöznie. Legalább, 50 gyermek jött szüleivel a Morzsapartira, ennél szomorúbb látványt nem nagyon tudunk elképzelni. Úgy hisszük, mindannyiunk felelőssége, hogy Magyarországon, a 21. században egyetlen éhező gyermek sem legyen.

A Morzsaparti “örökbefogadott” gyermeke, az öt éves Ferike is jött édesanyjával, és két éves testvérével. Ferike ilyen alkalmakkor a családban a leghamarabb kel, és noszogatja a szüleit, igyekezzenek, nehogy lemaradjanak az ételosztásról. A mai nap egy nagy majommal vártuk a “fiunkat”, és mivel eddig lyukas cipőben járt, egy új cipőt is kapott. Látni kellett volna az örömtől sugárzó arcát. Akik jómódban élnek, el sem tudják azt képzelni, mit jelent egy nélkülöző kisgyermek számára, egy olyan cipőcske, aminek nem lyukas a talpa. Az élet egyéb dolgairól már nem beszélve. És hány Ferike él még hazánkban, akik nem tehetnek arról, hogy szegény családba hozta őket a gólya.

A Morzsaparti csapat a mai napon elért a teljesítőképessége határára. Azt látjuk, egyre több vendégünk érkezik, de mind nehezebb gondoskodni arról, hogy mindenkinek jusson ennivaló. Annak ellenére, hogy a vártnál jóval többen jöttek, senki sem engedtünk haza üres kézzel. Köszönjük az eddigi felajánlásokat, adományokat, hálásak vagyunk mindenért, amit kaptunk.

Úgy látjuk azonban, hogy a társadalom elesettjeinek a segélykiáltását csak kevesen hallják meg, a szolidaritás, a felebaráti szeretet kiveszőfélben van. Megdöbbentő, mikor azzal találkozunk, hogy a “csóringerek” -nek minek adunk, megérdemlik a sorsukat. Mondják ezt azok a tehetős, jómódú emberek, akik talán még kereszténynek is mondják magukat. Sajnos az Élelmiszerbank is lepattintott bennünket, nem tekintették – ki tudja miért- partnernek az egyesületet. Ennek a módja egy külön misét megérne. Csak annyit jegyeznénk szerényen meg, úgy látszik, a farok csóválja a kutyát.

A debreceni Morzsaparti csapat legközelebb július 18-án hívja meg vendégségbe a cívis városban élő nehéz sorsú embereket. Kérünk, minden jóérzésű honfitársunkat támogassa, segítse munkánkat.

Sajnos bárki kerülhet olyan élethelyzetbe, hogy segítő kézre, egy jó szóra, emberi hangra lenne szüksége. Úgy hisszük, hogy a szeretet, a segíts felebarátodon örök emberi értéke, – egyben az emberség fokmérője- , napjainkban különösen fontos.

Úgy gondoljuk, hogy Teréz anya pontosan megfogalmazta, az emberi lét igazi értelmét:

“Életünk végén nem a diplomáink alapján leszünk elbírálva, vagy hogy mennyi pénzt szedtünk össze, vagy hogy milyen dolgokat valósítottunk meg. Hanem aszerint leszünk elbírálva, hogy: “Éhes voltam és te megetettél, fáztam és te ruhát adtál, nem volt fedél a fejem fölött és te befogadtál.”

Lipcsei Andrea
az egyesület vezetője

forrás