Egyetlen diktatúrában sem csinálhatnák ennél szebben: berendelték a kormányhivatalokba az iskolák képviselőit, hogy vegyék át Orbán Viktor levelét, amit az érettségizett diákoknak kell kötelezően átadni az egész országban. A hvg.hu szerint Orbán levelét a Miniszterelnökség szállította ki a területileg illetékes járási hivatalokba, az Emberi Erőforrások Minisztériumából pedig
LEVÉLBEN ÉRTESÍTETTÉK AZ ISKOLAIGAZGATÓKAT, HOGY KÉSZÜLJENEK FEL ORBÁN LEVELÉNEK ÁTVÉTELÉRE, AMIT AZ ÉRETTSÉGI BIZONYÍTVÁNYHOZ KELL MELLÉKELNI!
A minisztérium utasítással felérő értesítőjét és Orbán levelét Hadházy Ákos tette közzé a Facebook-oldalán. A miniszterelnök sorait egy felháborodott pedagógus küldte el neki, az EMMI iskoláknak szóló felhívását pedig a Xantus János kétnyelvű Gimnázium honlapjáról töltötte le, mivel – mint Hadházy írta –
„VANNAK TALPNYALÓ ÉS TÚLBUZGÓ PEDAGÓGUSOK IS.”
Az intézmény igazgatója ugyanis még a minisztériumi kérést is kitette a gimnázium honlapjának főoldalára. Ebből kiderül, hogy Orbán mostantól minden évben levelet ír az érettségizett diákoknak. Ami pedig magát a levelet illeti,
ORBÁN DIÁKOKNAK ÍRT ÜZENETE SZÍNTISZTA FIDESZES ÖNTÖMJÉNEZŐ PROPAGANDA.
Az érettségi bizonyítványhoz mellékelt írás egy rövid, gratuláló mondatot leszámítva a Fidesz-kormány dicséretét zengi, hogy mi mindent tettek a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban. Aztán Orbán hamar átvált totális agymosásba: „Ugyanakkor szeretném biztosítani arról, hogy a kormány továbbra is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy megvédje a magyar emberek életét és egészségét, megőrizze a munkahelyeket, és annyi új állást teremtsen, amennyit a vírus elpusztít. Együtt, közös erővel újraindítjuk a gazdaságot.”
Hadházy Ákos minderre úgy reagált, hogy a propaganda miatt nem háborogni kell, hanem tenni ellene. Ezért azt kéri, hogy
AZ EMBEREK NE CSAK A KONZULTÁCIÓS ÍVEKET, HANEM EZEKET A LEVELEKET IS KÜLDJÉK EL NEKIK!
Így ugyanis kiderülhet, valójában milyen sokan állnak szemben Orbán rendszerével. A cím, ahová a diákoknak szánt agymosó leveleket várják: Tisztességes és Igazságos Társadalomért Alapítvány, 1041 Budapest Pf:152.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.