Farkas Örs a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfő este csúnyán megbuktatta Orbánt, és elkotyogta, miért is van a ekkora perpatvar a Lánchíd körül.
“A LÁNCHÍD FELÚJÍTÁSA NEM EGY, VAGY NEM ELSŐDLEGESEN EGY PÉNZÜGYI KÉRDÉS”
– mondta Farkas, amiből egyértelműen kiderül, hogy ha nem pénzügyi, akkor csakis politikai kérdés lehet. Ezzel bebizonyosodott, hogy a Fidesz visszatért a kampányban papagájként ismételt irányvonalhoz, és azt akarják bizonyítani, hogy a Karácsony Gergely és a fővárosi vezetés alkalmatlan a főváros irányítására.
Ennek érdekében még a hazugságtól sem riadt vissza, mikor azt állította, hogy “senki sem tudja, hogy egyáltalán mennyibe kerül a felújítás.” A szóvivő itt csak azt felejti el, hogy Tarlós István egykori főpolgármester már írt ki tendert, de azt visszadobta, mert úgy vélte, az ajánlatok túlárazottak voltak. Amit tudunk, hogy akkor
- a DÖMPER Kft. 27 milliárd 998 millió forintos,
- az STR Mély- és Magasépítő Kft. 27 milliárd 170 millió 408 ezres,
- a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. 25 milliárd 917 millió 856 ezres,
- az A-Híd Építő Zrt. pedig 24 milliárd 643 millió 130 ezer forintos ajánlatott tett.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.