Politika

Egyelőre nem világos, hogy miért, de megint látogatási tilalom van a Korányiban, ahol a vírusjárvány betegeit kezelik

nyugatifeny.hu

Újra itt van…?






Egyelőre ismeretlen okok miatt ismét látogatási tilalom lépett életbe az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben.

Tájékoztatjuk az intézetünkbe látogatás céljából érkezőket, hogy betegeink védelme érdekében mától látogatási tilalom van érvényben minden osztályra kiterjedően” – írta a kórház Facebook-bejegyzésében.

 

Az egyelőre nem tisztázott, mi az oka a látogatási tilalom újbóli bevezetésének.

 

A hvg.hu azt írta, hogy bár ezzel kapcsolatban keresték az intézményt, választ egyelőre nem kaptak.

 

Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet egy részét áprilisban alakították át koronavírussal fertőzött középsúlyos és kritikus betegek fogadására.

 






Az országos tisztifőorvos két hete, június 12-én oldotta fel a koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt kórházi látogatási tilalmat. A koronavírus-fertőzéssel érintett osztályokon viszont továbbra sem lehet látogatni a betegeket.

 

Az MTI szerint egyébként péntek hajnalra elhunyt egy idős, krónikus beteg, és néggyel, 4127-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon.

 

A koronavirus.gov.hu oldalon azt írták: az elhunytak száma 578-re nőtt, 2663-an pedig már meggyógyultak.

 

Az aktív fertőzöttek száma 886. Az aktív fertőzöttek 38 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 48 százaléka budapesti. 179 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen.

 

Noha megszűnt a veszélyhelyzet, a járványügyi készültség marad. A maszk, sál vagy kendő viselése továbbra is kötelező az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön, a 65 év felettiek külön délelőtti vásárlási sávja azonban megszűnt.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top