Szél Bernadett független országgyűlési képviselő május végén hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentést a Budapest-Belgrád vasútvonal beruházása kapcsán. Hiába.
A kormány több mint 82 milliárd forint átcsoportosítását rendelte el a Gazdaságvédelmi Alapból a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésére.
Noha Magyarország 2020-as költségvetéséből eredetileg 61 milliárd forintot szántak a beruházásra, most már több mint 143 milliárdot tesz bele a magyar kormány az összesen nagyjából 750 milliárdos, 85 százalékban kínai hitelből finanszírozott vasútvonal-fejlesztésbe.
A vasútvonalból egyébként csak 166 kilométernyi esik az ország területére, azaz
kilométerenként több mint 4 és fél milliárd forintba kerül a megépítése.
Ki más, mint Mészáros Lőrinc kapta meg a projektet, a kormány pedig
10 évre titkosítaná az üggyel kapcsolatos szerződéseket,
mert “ezen iratok megismerése Magyarország külpolitikai, külgazdasági érdekeinek illetéktelen külső befolyástól mentes érvényesítését veszélyezteti“.
Ez nagyon nem tetszett Szél Bernadett független országgyűlési képviselőnek, ám az ügyészség nem óhajt foglalkozni az üggyel.
„A Központi Nyomozó Főügyészség elutasította a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt tett feljelentést” – írja Facebook-posztjában Szél Bernadett.
A független országgyűlési képviselő szerint az ügyészség indoklásában az szerepelt:
“A kormány tagjai büntetőjogi értelemben nem tekinthetők a központi költségvetés kezelésével megbízott személyeknek, az e tárgyban meghozott közhatalmi döntéseik a közvagyonra vonatkozó olyan tulajdonosi rendelkezések, amelyek a hűtlen kezelés megállapításának alapjául szolgáló vagyonkezelői kötelezettség megszegésének nem tekinthetők.”
Szél Bernadett szerint az ügyészség „gyakorlatilag írásba adta, hogy a kormány 2020 Magyarországán bátran hozhat a közpénzeket felelőtlenül pazarló, az adófizetők érdekei helyett kizárólag magánérdekeket szolgáló döntéseket, azért büntetőjogi felelősségre nem vonhatók, mert ők nem felelnek a közös vagyonunkért. Köthetnek titkos szerződéseket és hozhatnak sok tízmilliárdos átcsoportosításokról szóló kormányhatározatokat – ahogy tették azt nem is olyan rég ezzel a projekttel, amikor a Gazdaságvédelmi Alapból megtolták újabb 82 milliárddal. Ezen az alapon tényleg azt csinál a kormány, amit csak akar, és úgy adósítja el az országot, ahogy neki tetszik, következménye nincs.”
A független országgyűlési képviselő jelezte: a 15 napos határidőn belül panaszt terjeszt elő az ügyészségnél, és viszi tovább az ügyet.
„Olyan ugyanis nincs, hogy nyomozás helyett odavágják, hogy a közpénzekkel való felelőtlen gazdálkodásnak nincs büntetőjogi következménye” – tette hozzá.
Itt a teljes bejegyzés:
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.