Politika

Elavult tankönyvek helyett széles körű szakmai egyeztetést az oktatásban!

Illusztráció: MTI fotó: Mónus Márton

A Történelemtanárok Egylete és a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesületének elnöke is szakmailag elhibázottnak tartja az új általános iskolai tankönyveket – derül ki a sajtóból. – írja közleményében Arató Gergely a DK frakcióvezető-helyettese, elnökségi tagja.





Véleményük szerint ugyanis a rohammunkában összeeszkábált új Nemzeti Alaptanterv miatt nem csak az őskor tanítása, hanem a kortárs költők és írók is kimaradtak az elsősöknek szánt tananyagból. Ami pedig maradt, az nem csak szakmailag, de tudományosan is megkérdőjelezhető.

 

A Demokratikus Koalíció elkeserítőnek tartja, hogy a XXI. század harmadik évtizedének elején a magyar kisdiákok még mindig az államilag előírt, szakmai szempontból viszont már régen meghaladott felfogás szerint kénytelenek megismerkedni történelmünkkel, irodalmunk múltjával és jelenével.

 

Ezért követeljük az elhibázott NAT azonnali visszavonását, és a tankönyvek szakmai felülvizsgálatát a leginkább érintettek, a pedagógusok, tanárok és tanítók bevonásával! – hívja fel a figyelmet a DK.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top