Politika

Lejárató kampánnyal hálálja meg Karácsonynak Tarlós a díszpolgári címet?

Pestibulvar.hu

Hozzászokhattunk az elmúlt hónapokban, hogy főpolgármesterré választása óta a kormány és a médiája mindent megtesz, hogy rossz színben tüntesse fel Karácsony Gergelyt. Ez odáig fajult az utóbbi időben, hogy a budapesti Fidesz egy Facebook-posztban a tömeggyilkos Szálasi Ferenc arcára montírozta Karácsony arcát, csak hogy bevigyen neki egy-két pofont a Lánchíd kapcsán. A hatalmas felháborodás miatt ebből végül visszatáncoltak (azt állították, hogy “nem tudták”, hogy az eredeti fotó Szálasiról készült), úgy tűnik azonban, a düh ahhoz sajnos már nem volt elegendő, hogy útját állja a Karácsony ellen zajló permanens karaktergyilkos-kampányuknak.






 

Nehéz legalábbis arra gondolni, hogy nem a kampány egy újabb fejezetének szánták azt az interjút, amit Tarlós István adott szerdán a Magyar Nemzetnek. Az interjú végig azt a benyomást kelti, mintha összesen annyi lett volna vele a riporter célja, hogy a volt főpolgármesteren keresztül hiteltelenítse azt a korrupcióellenes vizsgálatot, amit nemrégiben jelentett be az ellenzék az előző ciklusok legnagyobb budapesti beruházásaival összefüggésben.

 

Tarlós már rögtön az interjú elején azzal kezdett, hogy azt állította, az ellenzék valódi célja a vizsgálódással szerinte nem az, hogy feltárják a potenciális korrupciót, hanem az, hogy kihúzzák az egyes gyanús ügyek vizsgálatát egészen a 2022-es parlamenti választásig, csak hogy legyen mivel hergelniük a fővárosiakat a kormány ellen.

“HA MÁR MOST TUDJÁK, HOGY EZEK AZ ÜGYEK, KÖZBESZERZÉSEK, LEBONYOLÍTÁSOK KORRUPCIÓGYANÚSAK, FELJELENTÉST KELLETT VOLNA TENNIÜK. ÉN EZT HÉTFŐN MEGTETTEM HELYETTÜK AZ ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNYNÁL”

– jelentette be Tarlós. Hogy miért gondolja azt, hogy anélkül kéne feljelentést tennie Karácsonyéknak, hogy megbizonyosodnának arról, hogy valóban történt-e korrupció, az nem világos (mi más miatt indítana bárki vizsgálóbizottságot, ha nem ezért? – a szerk.), a volt főpolgármester mindenesetre jelezte, ő szeretne mielőbb tiszta vizet önteni a pohárba, ezért is tette a feljelentést.

 

Az interjúban Tarlós a Lánchíd-ügyre is kitért. Szerinte “hamis kettős mérce”, igaztalan támadás Karácsonyék részéről, hogy az előző városvezetésnek kilenc éve volt a híd felújítására. Tarlós ezt azzal indokolta, hogy hosszasan sorolta, milyen felújítások foglalták le a főváros kapacitásait, a Margit-híd felújításától a metróbeszerzéseken át az M3-as metró felújításáig. Ezek Tarlós szerint a főváros pénzügyi mozgástere miatt eleve lehetetlenné tették, hogy érdemben foglalkozzanak a Lánchíddal (arról nem beszélt, hogy ha tudta, hogy mégsem fog menni a felújítás, akkor miért tett rá ígéretet többször is).

“TUDNIUK KELLETT KORÁBBAN IS, HOGY A HÍD ÁLLAPOTA ROMLIK, DE MÉG CSAK NEM IS TERVEZTEK”

– fogalmazott Tarlós, próbálva Karácsonyékra hárítani a felelősséget, mintha ők tehetnének arról, hogy az előző városvezetés közel egy évtizedig elmulasztotta teljesíteni a többször beígért hídfelújítást.






 

Tarlós az interjú végére hagyta a legnemtelenebb vádjait. Azt mondta, Karácsony “nincs abban a helyzetben, hogy saját gondolatait, elhatározásait vigye bele a főpolgármesteri munkába”, szerinte ugyanis

“NEM A MAGA URA”, HANEM A GYURCSÁNY FERENC VEZETTE DK BÁBJA.

 

Tarlós szerint “egyszerű matematika”, ami a fővárosban történik. A DK a 2022-es választás miatt nem véghez vinni, hanem akadályozni akarja az ügyeket, nélkülük pedig – a két MSZP-s polgármester “elszipkázása” után főleg – Karácsonynak nincs meg a többsége a Fővárosi Közgyűlésben. Így végső soron a DK hozza meg helyette a döntéseket Tarlós szerint.

“LÁTVÁNYPOLITIZÁLÁS, GYŰLÖLKÖDÉS FOLYIK, AMIT A HVG.HU, A 24.HU, A NÉPSZAVA – ÚGY TŰNIK – TELJES ERŐVEL TÁMOGAT. NAP MINT NAP”

– zárta az interjút Tarlós.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top