Politika

A fiatakokért felelős helyettes államtitkár most már 4 és fél hónapja nem ér rá találkozni a fiatalokkal

168ora.hu

A Pedagógusok Szakszervezete Országos Ifjúsági Tagozata





még decemberben kezdeményezett találkozót Rácz Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtikárral,

akinek a hivatalba léptetése érdekében még törvényt is módosítottak. Az ifjak a pedagógushiányról a  túlterheltségről,  az iskolai agresszióról és a lakhatásról beszéltak volna szívesen Ráczot, mindösszes egy órácskát kértek tőle.

 

De ő valamiért annyira nem ért rá, hogy kétszer is lemondta a megbeszélt időpontot. A tagozat ezután, június 16-án ismertette az esetet a Facebookon.

 

Miután megjelent a poszt, az Emmi közölte, hogy

„jelenleg zajlik a találkozó új időpontjának egyeztetése.”

 

Ez június 19-én történt.

Hogy, hogy nem, Rácz Zsófia pár nap múlva a Magyar Nemzetre viszont valahogy még a bokros teendői mellett is tudott némi időt szakítani:






Ungár Péter LMP-s képviselő ezek után írásban kérdezte meg az Emmit, hogy Rácz milyen egyéb közfeladatot látott el ilyen vehemenciával, hogy nem tudott erre a találkozóra sort keríteni, valamint persze azt, hogy mikor tud végre találkozni az Ifjúsági Tagozatának tagjaival.

 

A válasz mai dátummal megérkezett, kapaszkodjanak meg, mert az állt a levélben, hogy

„jelenleg zajlik a találkozó új időpontjának egyeztetése”

(A 444 nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top