Politika

Kormányválság alakult ki a beszerzett lélegeztetőgépek miatt

FOTÓ: Flickr

Janez Jansát Szlovénia miniszterelnökét rendszeresen a szlovén Orbán Viktorként, vagy legalábbis annak bábjaként emlegeti a helyi ellenzék. Orbánék tudatosan épültek be a szlovén sajtóba és politikába, mely nem is titok a közvélemény előtt néhány hete azt graffitizték fel az SDS egyik pártirodájára, hogy Orbán Kft.






 

Azonban még mindig van egy óriási különbség Szlovénia és Magyarország között. Ugyanis Szlovéniában a koronavírus járvány alatti lélegeztetőgép beszerzés miatt vizsgálatot indított a Nemzeti Nyomozó Iroda (NPU), egyben a korrupciós ügyeket vizsgáló hatóság, majd ezek rövid idő után az ügyészséget is bevonták az eljárásba. Az ügy miatt kormányválság tört ki, két miniszter már lemondott, 11 helyen tartottak házkutatást, aztán

KIHALLGATTÁK ÉS ŐRIZETBE VETTÉK A GAZDASÁGI MINISZTERT,

 

Zdravko Pocivalseket valamint a helyettesét. A nyomozás azért indult meg, mert Total News Slovenia szerint 110 darab új és 20 használt gépet szerzetek be összesen 3,6 millió euróért (1,3 milliárd forintért). Ez azt jelenti, hogy átlagosan 9,5-10,5 millió forintnyi összegbe kerülhetett egy berendezés, miközben meg nem erősített hírek szólnak arról, hogy az ügyészség szerint fele ekkora árajánlatot pedig elutasítottak.

Mindeközben Magyarországon a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium 16 ezer darab lélegeztetőgépet vásárolt 300 milliárd forintért. Ez alapján egy berendezés átlagosan 18,75‬ millió forintba került, a magyar kormánynak, durván kétszer annyiban, amiért most Szlovéniában fejek hullanak.





ITTHON AZ ÜGYÉSZSÉGNEK ESZE ÁGÁBAN SINCS SZIJJÁRTÓ PÉTER ŐRIZETBE VENNI,

pedig nem 1,3 milliárd, hanem 300 milliárd forintról van szó. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nem ismerjük a pontos típusokat, így az ár összehasonlítása csak hozzávetőleges lehet. A beszerzések időpontját sem ismerjük, ami szintén befolyásolta az árat. Az azonban mindenképpen elmondható, hogy ezek szerint, a magyar kormánynak is lett volna lehetősége olcsóbban vásárolni, főképp, ha figyelembe vesszük a mennyiségi kedvezményeket.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top