A hallgatók a szavazás idején tiltakozásképp a Parlament előtt táncoltak és énekeltek.
A Színművészeti Egyetem a jövőben alapítványi fenntartásba kerül, miután megszavazta az Országgyűlés a Színművészeti Egyetem úgymond
modellváltását.
Szeptember 1-jétől egy alapítvány lesz az intézmény fenntartója.
Az elfogadott jogszabály alapján tehát az SZFE szeptember 1-jétől olyan alapítvány irányítása alá kerül, amelyen keresztül a kormány teljes hatalmat gyakorolhat az egyetem felett.
Érdekes dolog “modellváltásnak” tekinteni a kormány terveit. Orbánék szerint szerint nem igaz, hogy eddig egyetlen szakmai érv sem hangzott volna el a kényszerátalakítás sürgőssége mellett.
A törvénymódosítás előzménye,hogy a kormány először a Corvinus Egyetemet, majd másik hat felsőoktatási intézmény – az Állatorvostudományi Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Neumann János Egyetem, a Széchenyi István Egyetem és a Soproni Egyetem – fenntartását is megváltoztatta, alapítványok fenntartásába adta.
A következő a Színház-és Filmművészeti Egyetem lett.
A modellváltás érvei között elhangzott az “ésszerűbb és hatékonyabb működés”, de hónapok, sőt évek óta ideológiai támadások érik az SZFE-t.
Az állammal kötött szerződések alapján ugyanakkor továbbra is az adóforintjainkból biztosítják például az ösztöndíjakat, a képzési támogatásokat és más működési támogatásokat.
A kormány szerint ez a forma “szabadabb” működést tesz lehetővé, könnyebb lesz külső, céges forrásokat bevonni, gyorsabbá válhatnak például az eszközbeszerzések, a projektek lebonyolításának anyagi biztosítása.
Ez az érv azonban épp a művészeti egyetemeken viszonylag gyenge, hiszen nehéz elképzelni, hogy a Színművészeti Egyetem hogyan hozna be óriási bevételeket a
piacról.
Az Egyetem autonómiájára az új helyzetben viszont egyáltalán nincs garancia, sőt a másik hat modellváltó egyetem kuratóriumi tagjainak névsorából azt lehet sejteni, hogy nagyon is kormányhű emberek, részben kormánytagok vennék át az intézményeket.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.