A Jobbik és a Mi Hazánk is a Fidesszel szavazott.
Pénteken megszavazta a parlament többsége, hogy szeptembertől iskolaőrök teljesítsenek szolgálatot az állami köznevelési és szakképzési intézményekben.
A törvénymódosítást
155 igen
17 nem
és 21 tartózkodás
mellett fogadták el.
Igennel szavaztak a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és a Mi Hazánk képviselői.
Nemmel szavaztak a DK, a Párbeszéd képviselői, és néhány független honatya.
Tartózkodott az LMP, az MSZP, valamint a Jobbikból nemrég kilépett Varga-Damm Andrea és Bana Tibor.
Az iskolaőrség külön rendészeti szervként, a rendőrség irányítása alatt jön létre, tagjai szeptember 1-jétől teljesíthetnek szolgálatot nagyságrendileg 500 állami köznevelési és szakképzési intézményben, ott, ahol ezt az intézményvezetők kérik – ismertette még a vitában Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár.
A jogszabály szerint az iskolaőr közfeladatot ellátó személynek minősül, és csak az iskola területén intézkedhet, tanítási időben.
Az őrök biztonságot sértő vagy veszélyeztető tevékenység esetén kényszerítő eszközt alkalmazhatnak: testi kényszert, gázspray-t, rendőrbotot és bilincset.
Az őröknek a munkaviszonyuk létesítésétől számított legfeljebb kilencven napon belül sikeres
iskolaőri vizsgát
kell tenniük (tehát ennek megléte nélkül is munkába állhatnak) a törvényben meghatározott intézkedések és kényszerítő eszközök alkalmazásával kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismeretekből, a szabálysértésekkel kapcsolatos ismeretekből, valamint alapvető pedagógiai és gyermekpszichológiai ismeretekből.
A jogszabály arról is rendelkezik, hogy: hivatalos személy, közfeladatot ellátó személy, valamint támogatóik elleni erőszak esetében már 12 éves kortól büntethetőek lesznek az elkövetők, ha rendelkeznek a következmények felismeréséhez szükséges belátással.
Ha a bíróság egy fiatalkorú vádlottat szándékos bűncselekmény elkövetésében bűnösnek mond ki vagy szabálysértés elkövetéséért a felelősségét megállapítja, akkor a bűnügyi költség a szülőt terhelheti.
Jogerős ítélet esetén – ha a bíróság nem szab ki szabadságvesztést – a gyermek után járó családtámogatási ellátást egy évre szüneteltethetik.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.