Szeptembertől az ön gyermeke is őrök között futkos, rendetlenkedik az iskolában, akik le is gázspray-zhetik, ha úgy alakul
Az iskolaőr a suliban bárkit igazoltathat, de testi kényszert, gázsprét, rendőrbotot és bilincset is használhat, sőt beülhetnek egy osztályfőnöki órára is.
Megakadályozhatja, hogy a gyerekek tanítás vége előtt elhagyhassák az iskolát, és elfoghatja azokat a gyerekeket, akik bűncselekményt vagy szabálysértést követtek el.
Pedig az iskolából nem az iskolarendőrök hiányoznak, hanem digitális eszközök, tankönyv és oktatói szabadság. A kórhazakba sem katonai parancsnokra van szükség, hanem a várólisták csökkentésre, megfelelő egészségügyi létszámra és bérezésre.
Nem beszélve arról, hogy most a távoktatási tapasztalatokat kellett volna felhasználni, és megteremteni az otthoni tanulás feltételeit. Nem azon gondolkodni, hogyan félemlítsük meg a gondolkodó pedagógusokat vagy a gyerekeket. (Kovács Tamás / Facebook)
A parlament 155 igen, 17 nem szavazattal, 21 tartózkodás mellett fogadta el az iskolai erőszak megszüntetése és megelőzése érdekében szükséges törvénymódosításokról szóló jogszabályt a kormány kezdeményezésére.
Az iskolaőrség külön rendészeti szervként, a rendőrség irányítása alatt jön létre, tagjai 2020. szeptember 1-jétől teljesíthetnek szolgálatot nagyságrendileg 500 állami köznevelési és szakképzési intézményben, ott, ahol ezt az intézményvezetők kérik – ismertette a vitában Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár.
A jogszabály szerint az iskolaőr közfeladatot ellátó személynek minősül, és csak az iskola területén intézkedhet, tanítási időben. Az őrök biztonságot sértő vagy veszélyeztető tevékenység esetén kényszerítő eszközt alkalmazhatnak: testi kényszert, gázspray-t, rendőrbotot és bilincset. Fegyver nem lesz náluk.
Az őröknek a munkaviszonyuk létesítésétől számított legfeljebb kilencven napon belül sikeres iskolaőri vizsgát kell tenniük a törvényben meghatározott intézkedések és kényszerítő eszközök alkalmazásával kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismeretekből, a szabálysértésekkel kapcsolatos ismeretekből, valamint alapvető pedagógiai és gyermekpszichológiai ismeretekből.
A jogszabály arról is rendelkezik, hogy hivatalos személy, közfeladatot ellátó személy, valamint támogatóik elleni erőszak esetében már 12 éves kortól büntethetőek lesznek az elkövetők, ha rendelkeznek a következmények felismeréséhez szükséges belátással.
Ha a bíróság egy fiatalkorú vádlottat szándékos bűncselekmény elkövetésében bűnösnek mond ki vagy szabálysértés elkövetéséért a felelősségét megállapítja, akkor a bűnügyi költség a szülőt terhelheti.
Jogerős ítélet esetén – ha a bíróság nem szab ki szabadságvesztést – a gyermek után járó családtámogatási ellátást egy évre szüneteltethetik. (MTI) / szeged.hu
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.