Az LMP azt kezdeményezi, hogy a tizenharmadik havi nyugdíjra szánt 77 milliárd forintból
minden nyugdíjas egyformán kapjon havi 40 ezer forintos nyugdíjemelést
– mondta az ellenzéki párt országos elnökségének titkára vasárnap, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón.
Kanász-Nagy Máté úgy fogalmazott, az idősek nem számíthatnak sok jóra a jövő évi költségvetésből, az abban szereplő tizenharmadik havi nyugdíj fokozatos visszaépítése is csak egy trükk, nem jelent biztos megoldást a nyugdíjasok nehézségeire.
Kiemelte, a bármikor újra elvehető tizenharmadik havi nyugdíj helyett stabil nyugdíjemelésre van szükség. Szólt arról is,
az egyszeri 40 ezer forintos növelést követően sávosan kellene emelni a nyugdíjakat,
hogy a kisebb keresettel rendelkezők javadalmazása fel tudjon zárkózni.
Az LMP emellett a jelenlegi 28 500 forintról 70 000 forint fölé emelné a minimálnyugdíjat, a nyugdíjprémiumot pedig alacsonyabb gazdasági növekedés esetén is biztosítaná – fejtette ki Kanász-Nagy Máté.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.