Ujhelyi István vasárnap tartott online sajtótájékoztatóján elmondta, hogy míg Magyarországnak egyértelmű érdeke lenne, hogy bevezessék az eurót és ezzel stabilizálják uniós tagságát, Orbánnak pont az ellenkezője kedvez.
Az MSZP európai parlamenti képviselője hangsúlyozta,
A KORMÁNY TUDATOSAN GYENGÍTI A MAGYAR FIZETŐESZKÖZT, MIVEL EZZEL 1000 MILLIÁRD FORINT PLUSZPÉNZHEZ TUDTA JUTTATNI “HAVERI KÖRÉT, AZ OLIGARCHÁKAT”.
Míg Orbán haveri körének kedvez, addig a bérből és fizetésből élők érdekeivel ellentétes a gyenge forint Ujhelyi szerint, mivel az átlagemberek élete jelentősen nehezedett a kedvezőtlen forint-euró árfolyam, valamint a “brutális infláció” miatt.
Az MSZP képviselője emlékeztetett arra is:
A SZOCIALISTA PÁRT 2010-BEN 280 KÖRÜLI EURÓÁRFOLYAMMAL ADTA ÁT A KORMÁNYZÁST A FIDESZNEK,
melyet úgy lerontottak, hogy a közös európai fizetőeszköz mostanában 350 forintnál is drágábbá vált!
Ujhelyi István azt is elmondta Facebookon közvetített online sajtótájékoztatóján, hogy Orbán Viktor miniszterelnök azért sem gondolja komolyan az euró bevezetését, mivel azzal bebetonozná Magyarország uniós tagságát és elvesztené azt a játékterét, amellyel egyrészt Brüsszelt zsarolja, másrészt Moszkvának és más keleti diktatúráknak udvarol.
Ujhelyi István dr. sajtótájékoztatója
Közzétette: MSZP – 2020. július 5., vasárnap
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.