A budapestiek döntő többsége szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány a szociális hozzájárulási adó emelése miatt újabb 12 milliárd forintot von el a fővárostól – derül ki a Népszava megbízásából a Publicus Intézet által készített közvélemény-kutatásból.
A megkérdezettek 69 százaléka nem támogatja ezt, a kormány számára pedig különösen figyelmeztető, hogy a bizonytalan szavazók háromnegyede is ellenzi az elvonásokat.
Ugyanakkor a megkérdezettek többsége (59 százalék) szerint a kormány csak politikai okokból feszíti a húrt Budapesttel, de nem hagyja csődbe jutni a várost, igaz, az MSZP-P és DK tábora pesszimistább.
Bár Karácsony Gergely csődveszélyről beszélt az elvonások miatt, a többség (52 százalék) szerint túloz, míg 42 százalék reális veszélynek tartja ezt. Az talán nem meglepő, hogy a fideszes választók 87 százaléka szerint nem kell csődtől tartani, de Karácsonynak intő jel lehet, hogy a bizonytalanok 53 százaléka sem hitte ezt el eddig.
A kormányzati elvonásokra válaszul Budapesten megszorításokra is sor kerülhet, amit elutasít a többség. A budapestiek egyedül a parkolási díjak emelésében bizonyulnak relatív engedékenynek (41 százalék), de ennek is inkább több ellenzője akad. Jól látható a parkolásban egy pártpolitikai törésvonal: míg a fideszes (29 százalék) és bizonytalan (36 százalék) választóknak csak kisebb hányada, addig az ellenzéki pártszimpatizánsok többsége (52-59 százalék) támogatja a parkolási díjemelést.
A választók leginkább a szociális ellátásokon való spórolást és a helyi adók emelését ellenzik (87-87 százalék). Jelentős elutasítottsága van a tömegközlekedésen való spórolásnak (82 százalék), a fővárosi cégek szolgáltatásainak csökkentésének (ritkább szemétszállítás), illetve a kulturális intézmények finanszírozásának csökkentésének sem örülnének a lakosok, derül ki a kutatásból.
A választók szerint a fővárosnak kell az utakról döntenie (66 százalék), ráadásul a fideszesek relatív többsége (40 százalék) is így gondolja.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.