Politika

Nem mindenkire vonatkoznak a beutazási szabályok – Mutatjuk, kik jöhetnek a legfertőzöttebb országokból is!

Pestibulvar.hu

Vasárnap jelentette be a kormány, hogy három kategóriába sorolják az országokat, melyekből így különböző módon utazhatnak be az adott ország állampolgárai, vagy épp egyáltalán be se léphetnek Magyarország területére. A lista összeállítása néhány esetben azt a látszatot kelti, hogy nem szakmai, hanem politikai alapon született döntés – erről egy korábbi cikkünkben részletesen is írtunk.





MOST PEDIG ÚJABB RÉSZLET DERÜLT KI A BEUTAZÁSI TILALOMMAL KAPCSOLATBAN.

 

Alapszabály, hogy a vörös kategóriába tartozó országokból külföldiek nem jöhetnek Magyarországra! Ide sorolható Ukrajna, Albánia, Bosznia-Hercegovina, Fehéroroszország, Koszovó, Észak-Macedónia, Moldova, Montenegró, szinte az összes ázsiai és afrikai ország, valamint Óceánia és Ausztrália is – közölte a 444.hu.

AZONBAN A KORMÁNY A MEGJELENT INTÉZKEDÉSBEN HAGYOTT EGY KISKAPUT!

 

A tiltás nem vonatkozik azokra a sportolókra, illetve sportszakemberekre, akik valamelyik idehaza megrendezett nemzetközi sporteseményre érkeznek, ilyen például a Felcsúton rendezett nemzetközi kupameccs. Annyi kikötés van, hogy nekik is be kell mutatniuk két negatív koronavírus-tesztet, melyeket öt napon belül végeztek el rajtuk. Igaz, előfordulhat, hogy valakinél csak a harmadik teszt mutat ki pozitív eredményt,

DE BIZONYOS ESEMÉNYEK ÚGY LÁTSZIK, MINDEN KOCKÁZATOT MEGÉRNEK!

 






A sportolók mellett azonban szurkolók nem jöhetnek, ráadásul nekik még a sárga listára került országokból sem igazán éri meg, mivel kéthetes karanténba kell vonulniuk.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top