Szükség lesz rá.
2750 börtönférőhelyet adott át hétfőn Varga Judit igazságügyi miniszter, így az eddiginél majdnem 26 ezer négyzetméterrel nagyobb terület jut a fogvatartottaknak.
Ezt már meglevő börtönök bővítésével érték el:
- Állampusztán, Pálhalmán, Sopronkőhidán és Szegeden 110,
- Tökölön 220,
- Baracskán, Veszprémben 330,
- Kiskunhalason, Tiszalökön 440,
- Miskolcon 550 embert
tudnak befogadni az új épületszárnyak.
A börtönök telítettsége így szeptemberben 100 százalék alá csökkenhet – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) fél évvel azután, hogy a kormány kampányt indított a „börtönbiznisz” ellen, vagyis azért, mert korábban számos fogvatartott sikerrel perelte az államot nemzetközi fórumokon a börtönök túlzsúfoltsága miatt.
Az új körletekbe közel ezer klímát szereltek be, mindenhol vannak fürdő-, foglalkoztató- és egészségügyi helyiségek, személyzeti irodák.
A zárkák három, illetve hat fő befogadására alkalmasak, a háromfős zárkák alapterülete 12,5, a hatfőseké 25,5 négyzetméter.
Varga Judit arról beszélt az átadáson, hogy
“a nem megfelelő börtönkörülményekre való hivatkozás, a fogvatartottak, illetve képviselőik részére fizetett milliárdos nagyságrendű kártalanítási összeg joggal sérti a társadalom igazságérzetét.
A kormány ezért a kártalanítások jogalapjának megszüntetésével oldja fel ez a helyzetet.”
Az MTI fotói:
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.