Ez még hiányzott.
A Magyar Nemzet nevű fideszes pártlapnak adott interjút Fodor Gábor, korábbi fideszes majd SZDSZ-es politikus.
A beszélgetés során Fodor odaszúrt Karácsony Gergely főpolgármesternek, aki szerinte bár “ügyesen nyilatkozik”, de annyi idő eltelt a megválasztása óta, hogy Fodor szerint
“itt lenne a tettek ideje, cselekvést vár tőle a közönség”.
Fodor Gábor beszélt arról is, hogy szerinte miért nincs igazuk azoknak, akik úgy látják, hogy a Fidesz diktatúrát épít. Szó szerinti idézet következik:
“Mindig visszautasítottam azokat a kritikákat, amelyek szerint diktatúra lenne Magyarországon.
Éltem diktatúrában a rendszerváltás előtt, és tudom, milyen az, ha nincsenek szabad választások, s ha az ember nem mondhatja el a véleményét, mert letartóztatás jár érte (..)
Nem azért nyert a Fidesz egymás után háromszor kétharmaddal, mert diktatúra van, hanem mert nekik szavaztak bizalmat az emberek.”
A interjúban Fodor megdicsérte a kormány járványügyi intézkedéseit is:
“Nyilván sok részleten lehet vitatkozni, hogy megfelelő időben hoztak-e szükséges döntéseket például a kórházi ágyakkal kapcsolatban, hogy megfelelő pénzért vásároltak-e lélegeztetőgépeket stb., de az eredmény mégiscsak az, hogy Magyarország megúszta a járványt.
Ebben akár szerepet játszhatott a szerencse vagy olyan elemek is, amelyekről ma még nincs biztos tudásunk, de a végeredményben biztosan benne van a kormány teljesítménye is, tehát az, hogy képes volt eredményesen kézben tartani a védekezést.”
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.