Politika

Nunkovics nem zsidózta, hanem drogosozta Deutchot

civilhetes.net

A kormányoldal zsidózással vádolta meg a Jobbikos poltikust tegnap a parlamenti vita hevében.





Mélységesen felháborít, hogy olyan gondolatokat akarnak nekem tulajdonítani a kormánypárti képviselők, amelyek a legsötétebb időket hozzák vissza. A leghatározottabban visszautasítom azt a lakájmédia által terjesztett hírt, hogy antiszemita kijelentést tettem volna a Parlamentben. Ezt csakis néhány kormánypárti képviselő állítja, akik olyan dolgot próbálnak meg rám kenni, amelynek semmi köze sincs a valósághoz” – írja közleményében Nunkovics Tibor, a Jobbik parlamenti képviselője, akit a kormányoldal azzal vádolt meg, hogy szóban és „jellel” is Deutsch Tamás zsidóságára utalt a parlamentben, amikor a fideszes EP-képviselő felszólalt.

 

A közlemény ezután azonban fordulatot vesz, Nunkovics ugyanis nem tagadja, hogy bekiabált és be is mutatott Deutsch felszólalása közben – üzenetét azonban szerinte félremagyarázzák:

Amit én mutattam, az nem volt más, mint Deutsch Tamás általam vélelmezett drogfogyasztási szokásaira utaló jel. Szó szerint azt mondtam: „Biztosan púderes maradt az orra!”. Ezt a mondatomat a képviselőtársaim is hallották, és ők is meg tudják erősíteni, hogy pontosan mi is hangzott el az ülésteremben. Aki figyelemmel kíséri Deutsch Tamás eddigi közéleti szereplését, illetve konstans ámokfutását, annak bizonyára nem mond újat, hogy miért nyilatkoztam meg róla így. Szégyen, hogy egy olyan ember, mint Deutsch Tamás – aki véleményem szerint drogos –, bárhol, bármilyen pozícióban képviselheti hazánkat.” (24.hu)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top