A koronavírus-járvány az idei terveket felülírta, de a magyar kormány sikeresen kezelte a helyzetet
– állapította meg Baksay Gergely, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója. Az ország versenyképességét is javította mindez. Az elmúlt évtizedben javultak a gazdasági mutatók, ennek ellenére folytatni kell a versenyképességi fordulat végrehajtását.
A jegybank egyebek mellett megállapította: a tudásalapú társadalom és az egészséges társadalom mutatókban elmarad Magyarország a visegrádi országoktól, de vannak olyan területek, például a lakosság bevonása az államadósság finanszírozásába, amelyben az élen jár.
A termelékenységi mutatók javulnak az MNB felmérése szerint. Ugyanakkor kiért arra is, hogy a külföldön dolgozó aránya a magyar népességben 6,5 százalékos, ami nem elhanyagolható, hiszen 650 ezer embert jelent, de nem kiemelkedő régiós viszonylatban. A külföldi dolgozók hazacsábítása fontos lenne azért is, mert a népesség csökken, a külföldön dolgozók pedig fiatalok, családalapításra alkalmasok. A tavaly bevezetett programok hatása máris látszik, több gyerek született az idén – mondta.
Az ország egészségi állapota elmarad az uniós átlagtól, az egészségügyi rendszeren is javítani kellene,
és a megelőzésre is többet kellene fordítani.
Magyarországon a harmadik legnagyobb – 29 százalékos – az elhízott emberek aránya. Az egészségügyben magas a magánkiadások aránya, amelyek nem szervezetten és hatékonyan kerülnek be az egészségügybe – állapította meg a jegybank.
Az oktatásban is le van maradva Magyarország.
A PISA-teszteken az uniós és a visegrádi országok átlagához képest rosszul teljesítenek a magyar diákok. Az uniós és visegrádi átlagnál magasabb Magyarországon az iskolai végzettség nélküli emberek aránya (12 százalékos), a felsőfokú végzettségűeké pedig alacsonyabb, mint máshol, alig haladja meg a 30 százalékot.
A kutatás és fejlesztésben (k f) ugyancsak elmarad az uniós és régiós átlagtól az ország, a lakosság számához mérten a bejegyzett szabadalmak száma a töredéke a többi országénak. Az MNB szerint e problémán a digitális fejlesztések segíthetnének, például az e-közigazgatás. Az energiahatékonyság terén viszont jól áll Magyarország a felmérés szerint, a széndioxid-kibocsátás a termeléshez képest nem számít magasnak – összegeztek.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.