Az Index korábbi munkatársának halotti beszéde.
“Most ők nyertek, a letelefonálgatók, a korruptak és bűnösök, akik féltek a fénytől. Kilőtték a villanykörtét a verekedés előtt.
A mindennapok sötétebbek lesznek. Az Index.hu cím mély sebként gennyesedik tovább. Két hete mondott fel a teljes szerkesztőség, azóta egyetlen név sem utal arra, hogy folytatható lenne a történet.
A cégvezetés kétségbeesetten, közröhej tárgyaként könyörög fűnek-fának, felmondott újságíróknak, rég nem látott ismerősöknek, bárkinek, aki még vállalható arcként segíthetne.
Érdekes ajánlat, hogy maradt még hús a lódögön annak, akinek van gusztusa hozzá. (…)
Semmi sem lesz olyan többé, mint volt. A mi igyekezetünk, az Index esetleges újraéledése, és a többiek munkája nem pótol húsz év szerves fejlődést.
Mégis, arra bőven elég lesz, hogy a most titokban a győzelemre koccintó gazembereknek legyen mitől félni továbbra is. Elég egyik vagy másik műhely munkája, és a jachton halomba rakott k**vák története ugyanúgy szétárad az országban, mint eddig.”
Tóta W. Árpád
(A teljes cikket a hvg360-on találod)
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.