Áll a bál a Pest megyei városban.
Beszámoltunk róla, hogy kedden este egy hangfelvétel jelent meg a DK honlapján, amelyen a DK szerint Balogh Csaba, Göd momentumos polgármestere arra tesz javaslatot, hogy fideszes, momentumos vagy független alpolgármesterre cseréljék a város LMP-s és és DK-s alpolgármestereit.
A DK sérelmezte, hogy Balogh Csaba “a választáson őt támogató szövetséges pártok ellen fordult és a Fidesszel készült egy új városvezetés kialakítására”.
Szerdán reggel a Momentum is megszólalt az ügyben: honlapjukon azt írják, hogy a DK által közzétett hanganyag tartalmával ellentétben Balogh Csaba nem akarta fideszesre cserélni a jelenlegi alpolgármestereket.
Közzétették a hangfelvétel egy másik verzióját, amelyen Balogh úgy fogalmaz:
“ – Azt tudod, hogy egy alpolgármesterre, aki helyettesít téged, mindenképp szükséged van?
– Igen. Ennek tudom javasolni igazából Pintér Gyurit, Andrejka Zombort, Hlavács Juditot. Ki az, akiben a legjobban megbíztok? És remélem nem a Pintér Gyurit mondjátok.”
A két felvétel közötti lényeges különbség, hogy a DK-énál a nevek felsorolása után egy olyan rész következik, ahol Balogh arról beszél, hogy közülük tudna választani olyan embert, akikben megbízik annyira, hogy rá tudja bízni a helyettesítést, míg a Momentum felvételénél a nevek felsorolása után nincs ilyen szöveg.
A Momentum hozzáteszi: a gödi helyzet békés rendezése érdekében a Momentum elnöksége felszólítja koalíciós partnereit, hogy:
- Szakítsák meg az együttműködést a Fidesszel Gödön, ne árulják el a választók akaratát!
- Szólítsák fel képviselőiket az ellenzéki pártokkal közös városvezetéshez való visszatérésre, a helyi lakosok szolgálatára!
- Határolódjanak el a hírhamisítástól és a manipulatív eszközöktől, ne éljenek vissza a választók bizalmával!
“A Momentum elnöksége a mai nap folyamán minden érintett párt elnökségéhez levélben fordul a gödi helyzet országos rendezése érdekében.
Senki nem engedheti meg magának, hogy az ellenzéki együttműködést megcsúfolja, végképp nem ilyen eszközökkel.”
– zárul a párt közleménye.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.