Egyre több a fertőzött, lazul a fegyelem.
A koronavírus első hullámához kapcsolódó járványügyi szabályok az elmúlt hónapokban ugyan enyhültek hazánkban, de a járvány továbbra is köztünk van – írja pénteki közleményében a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A közösségi közlekedési járatokon
kötelező maszkkal, kendővel eltakarni az arcot.
A társaság szerint a budapesti utazók nagy többségben továbbra is szabálykövetők, ugyanakkor lazul a maszkviselési fegyelem: míg a szabály bevezetésekor az utasok közel 100 százaléka betartotta az előírásokat, a BKK nem reprezentatív felmérése szerint ez a szám most 85 százalék körül van.
A BKK szerint maszk hiányában kendővel, sállal kell eltakarni a fővárosi közösségi közlekedési járatokon és a megállókban is az arcokat.
“A maszk kizárólag akkor nyújt védelmet, ha helyesen hordjuk: úgy, hogy a lehető legjobban eltakarja a szájunkat és az orrunkat is, hiszen így akadályozza meg, hogy belélegezzük a vírust” – írják a közleményben, hangsúlyozva, hogy ezzel nemcsak magunkat védjük meg, az utastársak egészségét is óvjuk.
A maszk használatát elsősorban az ellenőrök, illetve a metróbejáratoknál ellenőrzést végző utaskoordinátorok ellenőrzik, és ha szükséges, felhívják az utasok figyelmet a szabály betartására.
Aki a kötelezettséget ezek után is figyelmen kívül hagyja, ezzel utastársai egészségét veszélyezteti, az utazási feltételek szerint akár ki is zárható a közösségi közlekedési szolgáltatásból.
A BKK szerint fontos tudni, hogy az ellenőröknek is kötelező a maszkviselet, ezért a társaság folyamatosan ellátja őket védőeszközökkel.
A járművezetőknek ugyan nem tiltott, de nem is kötelező a maszkviselet, mert legtöbbjük zárt vezetőfülkében ül, ami megfelelő fizikai védelmet nyújt a vírussal szemben. Ha azonban a sofőr az utasok közé megy, például azért, mert kinyitja a jármű kerekesszékes rámpáját, akkor már neki is maszkot kell viselnie – közölte a társaság.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.