“Nekünk Ciprus, Görögország és Törökország is barátunk”
Az nem jó érzés, ha valakinek a barátai rosszban vannak, s főleg nem jó, ha mindez a nemzetközi politikában fordul elő, márpedig nekünk Ciprus, Görögország és Törökország is barátunk – írta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.
Szijjártó Péter úgy fogalmazott, különösen sajnálatos, hogy éleződik a feszültség az említett államok között a Ciprus körüli energiaforrások utáni kutatások miatt.
“Remélem, hogy végül a józan ész győzedelmeskedik, és a kölcsönös fenyegetőzések és szankciók helyett a párbeszéd jelenti majd az utat a megoldáshoz” – tette hozzá.
A külügyminiszter azt írta, telefonon beszélt Mevlüt Cavusoglu török és Nikosz Hrisztodulidesz ciprusi kollégájával is, és bízik benne, hogy hamarosan dűlőre jutnak majd egymással.
Pénteken, az uniós külügyminiszterek rendkívüli ülésén is téma lesz a viszály a libanoni és a belorusz válság mellett.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.