Az alapdarabokon kívül nyakkendőkre, nyakkendőtűkre és hímzett karjelzésekre is kiterjed a megrendelés.
Az Országgyűlési Őrség felruházására írt ki nyílt eljárásos közbeszerzést az Országgyűlés Hivatala, az ajánlatokat szeptember 10-ig várják – vette észre az mfor.hu.
A rendszeresített egyen- és társasági ruházatnak része egyebek mellett 300 darab szolgálati sapka, 100 darab szolgálati téli sapka, 700 darab póló, 900 darab ing. Valamint a szolgálati vékony és vastag zoknik, derékszíjak, kesztyűk, csősálak. A társasági ruházatnak pedig egyebek mellett zubbonyok, pantallók, szoknyák a részei. De nyakkendőkre, nyakkendőtűkre és hímzett karjelzésekre is kiterjed a megrendelés. Az őrség létszáma március végén 397 fő volt, 42 hely pedig betöltetlen.
A kiírásban ugyan nem rögzítették a becsült árat, az viszont elvárás a jelentkezőkkel szemben, hogy az előző három évben volt teljesített szerződése szolgálati ruhák értékesítésére, meghatározott – de a kiírás tárgyától elmaradó – mennyiségben, amely megrendelések leszállítása legfeljebb hat éve indult el.
Az Országgyűlési Őrség ruházatát rendszeres időközönként frissítik, korábban évente írtak ki közbeszerzést erre a célra. Azokon pedig sikerrel szerepelt a Milipol Zrt., a céggel két éve 355 millió forint értékű szerződést kötöttek. (nepszava.hu)
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.