Két bank is elhajtotta, mert élt a törlesztési halasztás lehetőségével
Bár a kormány azt ígérte, hogy semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem éri azokat, akik élnek a koronavírus-járvány miatt felajánlott törlesztési moratóriummal, most mégis megbízhatatlan adósnak bélyegzik őket, írja a Magyar Hang nyomtatott számában.
A lapnak az egyik olvasó arról számolt be, hogy egy bank megtagadta tőlük a babaváró hitelt, miután több mint 200 ezer forint azonnal esedékes tartozásuk van. A kapott magyarázat szerint ez azt jelenti a bankok számára, hogy hamarosan a megbízhatatlan adós kategóriájába kerülnek, mert a bank felmondta vele a szerződést, és a türelmi idő lejártával felkerül a KHR (korábban BAR)-lista mulasztási rovatába az azonnali tartózásként nyilvántartott összeg. A bank ugyanis a törlesztési moratóriumot igénybe vevők számára létrehoz egy moratóriumi számlát, amelyen negatív előjellel, azaz kifizetetlen tartozásként szerepepl a moratórium alatt elhalasztott rölesztőrészletek összege. Később a K&H banknál is jelezték nekik, hogy rajtszerepel a nevük a rovatban.
A lap szerint ugyanakkor a jegybank honlapján az szerepel, hogy semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem érheti azokat, akik a moratórium alatt nem fizették be a részleteiket.
Az OTP-nél azt mondták a hiteligénylőknek, hogy elméletileg nem éri hátrány az ügyfelet, ha moratórium alatt van, és akkor sem, ha más banknál van hitele, viszont, ha viszont más pénzintézet úgy jelenti be az ügyfelet a KHR-rendszerbe, hogy az fizetési mulasztás alatt áll, akkor nem tudnak mit tenni, nem adhatnak hitelt. Nem a moratórium, hanem a mulasztás miatt, írja a lap.
K&H bank azt közölte velük, hogy minden banknak joga van figyelembe venni kockázati döntése során, hogy a hiteligénylő részt vesz a moratóriumban vagy rendesen törleszt, ezután dönthet a hiteligénylésről.
A Magyar Hang azt írja, hogy amennyiben az ügyfél kiegyenlíti a tartozását, már felveheti a babaváró hitelt. (hvg.hu)
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.