Lassan már nincsen olyan nap, amikor valamelyik Fidesz közeli sajtóorgánumnak, fideszes politikusnak, vagy épp magának a Fidesznek ne kelljen bocsánatot kérnie az ellenzék valamelyik szereplőjétől a hazugságaik miatt.
A mai nap sem telik úgy el, hogy a Fideszék ne kérjenek bocsánatot, ugyanis a bíróság most egy 2014-ben kiadott hazug szórólapjuk miatt kötelezte őket bocsánatkérésre. Méghozzá az MSZP nagy öregjétől Szekeres Imrétől kellett elnézést kérnie a pártnak.
2014-es parlamenti választási kampányban a Jászságot teleszórták Fideszék egy lejárató szórólappal, melyben azt állították, hogy Szekeres egy haverjának adta el a Zrínyi Miklós Egyetem egyik épületét és ezzel milliárdos kárt okozott.
A bíróság az ítéletében kimondta, hogy ez hazugság volt és a Fideszt bocsánatkérésre kötelezte a döntés, amit most Kubatov Gábor egy levélben meg is tett.
Szekeres Imre Facebook oldalán hozta nyilvánosságra ezt a levelet, az MSZP politikusa azt írja, hogy a Fidesz bocsánatkérése elismeri, hogy Pócs János kampányában hazugságot terjesztett.
A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy a Fidesz ismét kénytelen volt bocsánatot kérni, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa, nincs olyan nap amikor ne hazudnának valamit.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.