Politika

Nyíltan megfenyegette a Szijjártó luxusjachtozásáról író újságírót a Fidesz képviselője

Pestibulvar.hu

Tegnap robbant a hír, hogy Szijjártó Péter, miközben a Facebook-oldalára feltöltött posztjai alapján az irodájában dolgozott, valójában a kormányközeli milliárdos Szíjj László adriai luxusjachtján töltötte az idejét a családjával. A külügy azóta is titkolja, hogy miből fizette az utat Szijjártó, saját pénzből, vagy ajándékba kapta-e a milliárdostól. (Amennyiben az első az igaz, úgy a vagyonnyilatkozatában hazudhatott, amennyiben a második, úgy megszegte a kormánytisztviselők etikai kódexét, tehát korrupciós bűncselekményt követett el.)






 

24.hu újságírója, Spirk József megpróbált utánajárni, hogy mennyibe kerülhetett az út Szijjártónak, ha a saját zsebéből fizette. Spirk arra jutott, hogy tavaly nyáron egy ilyen hajó egyheti bérleti díja 100 ezer euró, vagyis 34-35 millió forint körül alakult. Az újságíró az erről szóló cikkét megosztotta a Facebook-oldalán is, azzal a kommentárral, hogy Szijjártó szerinte akkor sem tudta volna kifizetni az utat, ha az egész éves miniszteri fizetését erre áldozta volna.

 

A bejegyzés alá váratlanul bekommentelt Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője, és egykori elszámoltatási biztosa is. Gyulai bicskanyitogató stílusban azt írta:

Spirk erre visszaírta:





Mire Budai egy fenyegetéssel válaszolt:
A “gazda”, akire Budai utalt, Varga Zoltán, a 24.hu tulajdonosa, aki ellen az utóbbi hetekben lejáratókampányt indított a kormánymédia. A kommentelők nem voltak elragadtatva a Fidesz képviselőjének fenyegetőzésétől, alaposan kiosztották ugyanis őt a következő kommentekben. Aki kíváncsi a bővebb vitára, az itt elolvashatja:

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top