A budapesti közösségi közlekedésben újra 100 százalék közelében a maszkviselési hajlandóság – közölte pénteken a Budapesti Közlekedési Központ. Emlékeztettek, hogy a fővárosi operatív törzs döntése alapján a BKK szigorította a közösségi közlekedés használatakor kötelező maszkviselés ellenőrzését: aki nem, vagy nem szabályosan viseli a maszkot, kendőt vagy sálat, azt nemcsak kizárhatják az utazási szolgáltatásból, de 8000 forintos helyszíni pótdíj megfizetésére is kötelezik.
A BKK 2020. szeptember 9-én és 10-én végzett, nem reprezentatív felmérései szerint ismét 100 százalék közeli a maszkviselési hajlandóság a járatokon és a megállóhelyeken. Az adatokat a BKK közterület-felügyelőkkel megerősített ellenőri csapatának tapasztalatai is alátámasztják, akiknek ugyan néhány utast figyelmeztetni kellett a maszkviselésre, pótdíjazni azonban egyiküket sem volt szükséges.
A szigorúbb ellenőrzés első napján, szeptember 10-én a megerősített csapat elsősorban Budapest frekventáltabb közösségi közlekedési vonalain dolgozott. A BKK munkatársai a város több különböző csomópontjában az elmúlt két napban is mintegy 20-20 ezer fős mintán ellenőrizték az előírások betartását, és megfigyelésük szerint városszerte az utasok 96-98 százaléka visel, és visel helyesen maszkot, esetleg sálat, kendőt. A növekedés örvendetes: az értékek utoljára az egészségvédelmi előírások április végi bevezetése utáni napokban voltak ilyen magasak, a számok a nyár második felére már csak 85 százalék körüli eredményeket mutattak.
A fokozott ellenőrzés folytatódik, és a következő napokban a kevésbé frekventált vonalakon is számítani lehet az ellenőrökre és a közterület-felügyelőkre – olvasható a közleményben.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.