Pókháló, omló vakolat – ez várja a betegeket a kiskunhalasi kórház covid-osztályán, állítja egy ott fekvő beteg. A minisztérium szerint nincsen se kosz, se bogár.
Meghökkentő felvételeket küldött be az RTL Híradónak az egyik néző, akit a kiskunhalasi kórház koronavírusos betegek számára elkülönített részlegén ápolnak. Elmondása szerint az intézmény még párnát sem ad és a szobában még melegvíz sincsen.
A képek magukért beszélnek: leromlott kórterem, omló vakolat, pókháló.
“Örülnék, ha a miniszterelnök beugrana ide is, szerintem elsírná magát. Felváltva sírjuk el magunkat a betegtársammal, az az igazság, hogy ilyen körülmények között ez embertelen.” – nyilatkozta a képeket készítő beteg a csatornának. Mindeközben a város másik pontján ott áll egy minden igényt kielégítő, valóban világszínvonalú kórház, amelyet a miniszterelnök is meglátogatott. Csakhogy utóbbi nem fogad betegeket. A csatorna meg is kérdezte ennek az okát. Az EMMI válaszában azt írta, “a mobilkórház készen áll arra, hogy a járvány dinamikájának megfelelően, az adott időpontban, miniszteri utasításra megnyissuk.” A másik kórházról pedig azt írták, ugyan volt egy csőtörés, de kifestették az épületet.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Orbán Viktor nemcsak a konténerkórházban, de abban a városi kórházban is járt, ahol a néző által említett felvételek készültek.
Mint arról a Népszava is beszámolt, a miniszterelnök előzetes bejelentés nélkül érkezett. Az a videóból nem derült ki, járt is-e ebben a kórteremben, ahol az RTL felvételei készültek. (nepszava.hu)
A teljes riport itt tekinthető meg:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.