A fideszes műsorvezető kezéből teljesen kicsúszott a moderáció.
Kedden este 19:00 órától élőben vitatkozott Varga Judit igazságügyi miniszter és Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője a Tranzit Garázsviták nevű rendezvénysorozat keretében.
A vitaest feszültségét és aktualitását növelte, hogy azt egy nappal a Fidesz-kormányra terhelő bizottsági jelentés nyilvánosságra kerülése előtt tartották, amely miatt Orbánék már napok óta elképesztő erővel bombázzák Věra Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztost.
A vita moderálását a fideszes propagandacsatorna, a HírTV műsorvezetőjére, Földi-Kovács Andreára bízták.
Az udvarias hangnemben induló eseményen Donáth és Varga rövid időn belül egymás szavába vágva, emelt hangon kezdtek el egymással vitázni, a helyzetet pedig Földi-Kovács láthatóan nem akarta kezelni.
A téma alapvetően az uniós források jogállamisági feltételekhez való kötése volt, ám a beszélgetés elég hamar kicsúszott az udvariaskodó keretek közül, amikor Varga Judit kijelentette, hogy attól a párttól rossz néven veszi a jogállamisággal kapcsolatos kioktatást, amely szövetségre lép egy olyan emberrel, akinek a nevéhez 2006-ban számos, konkrét jogállami visszaélés kötődik.
Donáthnak arra a kijelentésére, hogy a Momentum a 2010 előtti rendszerhez sem szeretne visszatérni 2022 után, hanem meghaladni szeretné 2006-ot, azzal reagált, hogy ez egy annyira mély seb a magyar nemzeten, hogy ők – mármint a kormány – nem tudnak ezen túllépni.
A személyeskedésben innentől kezdve nem volt megállás, Varga szerint a Momentum „bűnben fogant” párt, mivel a NOlimpia kampánnyal magyarok millióinak az álmait tették tönkre, valamint csakis külföldről behozott divatokkal kampányolnak, miközben az ország valós gazdasági és társadalmi érdekeit figyelmen kívül hagyják.
Itt a teljes videó, lényegében tekerj bele bárhol, és képet kapsz a vita hangulatáról:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.