Orbán Viktor végleg diktátornak nyilvánította magát. A Fidesz-kormány ugyanis olyan rendeletet hozott, hogy bárhogy dönt a fővárosi közgyűlés a Városliget építési szabályzatáról, az eleve érvénytelen lesz. Orbán ezzel gyakorlatilag kimondta: Budapesten az történik, amit ő akar.
A Fővárosi Közgyűlés elvileg ma döntene a Városliget építési szabályzatának átírásáról, vagyis arról, hogy megakadályozzák a Városliget beépítését. Ám ez a lehetőség már csak elvi, mivel
A FIDESZ KORMÁNY KEDD ESTE KIADOTT EGY RENDELETET, HOGY BÁRMIT DÖNT A KÖZGYŰLÉS, AZ ELEVE ÉRVÉNYTELEN!
Orbán Viktor ezzel a saját korábbi nyilatkozatát köpi szembe, hiszen a tavalyi önkormányzati választás után azt mondta: „Magyarország kormánya nem kíván olyan fejlesztéseket végrehajtani Budapesten, amit a főváros felelős vezetői nem akarnak”. Márpedig az Új Nemzeti Galéria, a Magyar Innováció Háza vagy a Fővárosi Városligeti Színház pontosan olyan beruházások, amik a főváros ellenzéki vezetése szerint nem kívánatosak.
ORBÁN HAMAR EGYÉRTELMŰVÉ TETTE, HOGY HAZUDOTT.
Amikor ugyanis a közgyűlés tavasszal hozott egy átmeneti változtatási tilalmat, a Fidesz-kormány azt azonnal felülbírálta egy törvénnyel, amivel hatályon kívül helyezték az ellenzéki többségű testületben szabályosan elfogadott és kihirdetett önkormányzati rendeletet, és megteremtették a projekt eredeti tervek szerinti befejezésének lehetőségét.
A mostani rendelettel pedig
A FIDESZ KIMONDJA: BUDAPESTEN DÖNTHET BÁRMIT AZ ELLENZÉK, ÚGYIS AZ LESZ, AMIT ORBÁN AKAR!
A kormányrendelet ugyanis kimondta, hogy az említett építési helyeken „épület és építmény létesíthető” a megjelölt részletes beépítési szabályok betartása mellett.
Az igazán döbbenetes azonban az, hogy a rendeletben
ORBÁNÉK NYÍLTAN LEÍRJÁK, HOGY A FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT HATÁROZATA EGYÁLTALÁN NEM SZÁMÍT:
„ha a Városligeti Építési Szabályzat vagy az OTÉK [Országos Településrendezési és Építési Követelmények] a beépítés [e jogszabály] (2)–(6) bekezdésében, valamint a 4/A. §-ban meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal nem összeegyeztethető előírást tartalmaz, akkor a Városligeti Építési Szabályzatot és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni”.
Ilyen rendeletet kizárólag diktatúrákban szoktak hozni. Ezzel ugyanis semmibe veszik annak a több százezer budapesti választópolgárnak az akaratát, akik az ellenzéki pártokra és azok programjára szavaztak!
ORBÁN EZZEL ÉRVÉNYTELENÍTI A FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS EREDMÉNYÉT!
Ez az intézkedés ugyanis már nem csak a Városligetről szól, hanem arról, hogy a Fidesz kimondta: átveszik a hatalmat az ellenzéki vezetésű önkormányzatok felett! Nem túlzás ha azt mondjuk: erről mindenkinek tudnia kell!
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.